Bombaformában van a Vidi 22 éves rangadó-specialistája - videón az összes gólja

A DVSC, az Újpest és az Haladás után a Honvéd ellen is betalált, nem is akárhogyan.
Dudás Gábor 2016. szeptember 25., vasárnap 13:46
A DVSC, az Újpest és az Haladás után a Honvéd ellen is betalált, nem is akárhogyan.
Szerző: Dudás Gábor 2016. szeptember 25., vasárnap 13:46

Nagyszerű idényt fut egyelőre a Videoton mindössze 22 éves szélsője, az utánpótlás-válogatott Géresi Krisztián.

A fiatal játékos utóbbi négy meccsén (két hét alatt) háromszor is betalált az NB I-ben, ráadásul olyan meccseken, amelyek rangadónak számítottak csapatának. A Vidi a Haladást (3-0), az Újpestet (4-3), legutóbb pedig a Honvédot is legyőzte (2-1), Géresi pedig valamennyi találkozón betalált, utóbbi meccset el is döntötte nagyszerű góljával. Idénybeli első gólját még augusztusban, a DVSC ellen – ugyancsak kiemelt fontosságú meccsen – lőtt, igazi specialista tehát a támadó, ha rangadókról van szó.

Egyedül a Ferencváros "úszta meg" Géresi-gól nélkül, de a tehetség ott is letette a névjegyét, hiszen 11-est harcolt ki a csapata vezető találatát jelentő gól előtt.

Hozzátehetjük, hogy Géresi az Európa Ligában is eredményesen futballozott, 6 találkozón kétszer is betalált (a Zaria, majd a Cukaricki elleni selejtezőn).

A Honvéd elleni mérkőzést követően így értékelt a remek formában lévő szélső:

- Tisztában voltunk azzal, hogy nagyon nehéz meccs vár ránk a Honvéd ellen, és ez be is igazolódott. A célunk az volt, hogy megszerezzük a 3 pontot, nagyon sokat kellett azért tennünk, hogy ez végül sikerüljön, egy nagyon masszív Honvéd otthonából távoztunk győztesen. Boldog vagyok, hogy győztes góllal járulhattam hozzá nevelőklubom újabb sikeréhez.

Nem gondoltam a szezon előtt arra, hogy 11 fordulót követően 4 gólnál fogok járni, de továbbra sem tervezek előre, mindig csak a következő találkozóra összpontosítok, és arra, hogy tudásom legjavát tudjam nyújtani a pályán.

Persze jó dolog, hogy több mint 1 év után ismét a bajnoki címvédő FTC ellőt állunk a tabellán, de nagyon messze még a szezon vége, ahogy az edzőnk is mondta, ez egy maratoni bajnokság, és ugye az aranyérmet az kapja majd, aki a bajnokság végén áll az élen, nekünk pedig ez az elsődleges célunk. Most 3 hét szünet következik, de igazából én nem sokat fogok pihenni, hiszen vasárnap már utazom az U21-es válogatottba, ahol két tétmérkőzést játszunk a közeljövőben. Itthon Portugália ellen, idegenben pedig Görögország ellen. Egyik meccs sem lesz könnyű, de személy szerint a válogatottban is mindent megteszek, ha lehetőséget kapok, akkor a legjobb tudásom szerint segítsem a nemzeti együttest. Nem hiszem, hogy a szünet kizökkentene bennünket, hiszen a legutóbbi válogatott pihenőről is jó formában tértünk vissza, bízom benne, hogy a folytatásban is hasonlóan sikeresek leszünk" - nyilatkozta a vidi.hu-nak.

Íme, Géresi csak rangadókon szerzett góljai az idényben!

A DVSC ellen:

 

A Haladás ellen:

 

Az Újpest ellen:

 

A Honvéd ellen:

 

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz