A Vidi-edző reagált a névváltoztatásra: "Szerencsére nem olyan jó még a magyarom..." - nem becsülik le az ellenfelet

A MOL Vidi FC vezetőedzője, Marko Nikolic sajtótájékoztatón kommentálta a csapatot érintő névváltoztatást, valamint a keddi BL-selejtezőről is ejtett pár szót.
Csakfoci Admin 2018. július 16., hétfő 17:42
A MOL Vidi FC vezetőedzője, Marko Nikolic sajtótájékoztatón kommentálta a csapatot érintő névváltoztatást, valamint a keddi BL-selejtezőről is ejtett pár szót.
Szerző: Csakfoci Admin 2018. július 16., hétfő 17:42

Mint ismeretes, a Vidi 1-1-es döntetlent játszott egy héttel ezelőtt a Dudelange elleni BL-selejtezőn. A keddi mérkőzésről, valamint az elmúlt időszakban bekövetkezett névváltoztatásról beszélt sajtótájékoztatón a fehérváriak vezetőedzője, Marko Nikolic.

Szerencsére nem olyan jó még a magyarom, hogy egészen pontosan, betűről-betűre követni tudjam az összes ilyen történést, ami a klub körül megjelenik. Ez az elmúlt félév során a hasznunkra is vált, hiszen a helyzetemet illetően és más ügyben nagyon sok hír napvilágot látott már, és ezt ki tudtam zárni.

A csapat nagyon együtt van most is, nagyon szeretem a szurkolókat, sokat segítettek nekünk, végig mögöttünk álltak az előző szezon során és ezért köszönettel tartozok nekik. Érintőlegesen tudom, hogy mi történt a névváltoztatás kapcsán, de remélem, hogy ez a helyzet minél hamarabb megoldódik.

Az a dolgom, hogy minél jobban felkészítsem a csapatot a mérkőzésekre és a legjobb eredményt érjük el – mondta Nikolics, majd optimistán tekintett előre a keddi mérkőzésre.

Az öltözőben mindig nagyon egyenes és őszinte kommunikáció folyik a csapaton belül, kritika és dicséret is egyaránt elhangzik, de a részletek általában az öltözőben maradnak. Hiszek a játékosokban, a csapatban.

Természetesen voltak hibák, kár tagadni, de hiszem, hogy megvan a minőség a csapatban, amivel továbbjuthatunk a következő körbe. Az a tapasztalatom, hogy az első meccseken a szünetek után nagyon nehéz az ellenfelek ellen játszani, főleg idegeben, amit most is láthattunk, de a hibákat ki tudjuk javítani.

Dolgozunk és fejlődik a csapat napról napra, és úgy gondolom az előző mérkőzéshez képest jobban kell játszani, és akkor meg lesz az eredménye.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
ZTE
Márton Gábor
Márton Gábor vezetőedző elmondása szerint a következő idényben is ő ül majd minden bizonnyal a Zalaegerszeg kispadján, és hosszabb távra tervez a kék-fehéreknél. (sportal.blikk.hu)
Tovább az összes átigazoláshoz