Pintér elköszönt: "Szorítok, hogy Szivics be tudja fejezni, amit elkezdtem"

Így búcsúzott Mezőkövesdtől a Felcsútra igazolt vezetőedző, Pintér Attila.
Dudás Gábor 2017. január 1., vasárnap 16:34
Így búcsúzott Mezőkövesdtől a Felcsútra igazolt vezetőedző, Pintér Attila.
Szerző: Dudás Gábor 2017. január 1., vasárnap 16:34

 

Pintér Attila a hivatalos klubhonlapon köszönt el a Mezőkövesdtől, és arra a felvetésre is válaszolt a Puskás Akadémiához igazolt vezetőedző, hogy egy éve, amikor aláírta a szerződését Mezőkövesden, gondolta akkor, hogy ilyen sikereket ér el?

- Ha visszafelé tekintünk – pedig nem szeretek – , az a tizenöt érem, amelyet megszereztem pályafutásom során, adhatott arra gondolatokat, hogy sikeresek tudunk lenni és minél eredményesebb legyen a klub. Ehhez kellett Tállai úr, hogy meggyőzzön, kellett Bocsi Anna, Hagyacki József, Nyíri Sándor. Amikor idejöttem, ők mindent megpróbáltak előteremteni annak érdekében, hogy a siker jöjjön, hiszen én nem tudtam volna ezt elérni. Kellett hozzá a csapat, mind az NB II-ben, mind pedig az NB I-ben, hiszen nélkülük nem lehetett volna elérni ezeket az eredményeket. A közös munka akkor eredményes, ha mindenki a saját feladatát csinálja profi módon, és nem szól bele a másik munkájába. Itt ez történt, mindenki tette a lehetőségekhez képest a dolgát, az eredménynek – ha valaki dolgozik, tesz érte, mindent elkövet a sikerért – előbb-utóbb meg kell jönnie. Örülök, hogy 2016-ban kétszer is jött a siker, hiszen az NB II-ből sikerült feljönni, decemberben pedig olyan helyen áll a csapat, hogy történetének legjobb eredményével hagyom itt. Fájó szívvel hagyom itt Mezőkövesdet. Meg szeretném köszönni minden egyes szurkolónak, aki támogatta a csapatot. Nem csak otthon, idegenben is öröm volt játszani, mindent elkövettek annak érdekében, hogy otthon érezzük magunkat, ez ma nagy dolog. Köszönöm minden embernek, dolgozónak, aki segített abban, hogy ez az eredményesség létrejöjjön. Köszönöm a városnak, nagyon nagy szeretetet kaptam az emberektől. Köszönöm a szállodának, minden gondolatunkat próbálták teljesíteni, amikor a csapattal odamentünk, ha ott voltunk, bármire szükségünk volt, megpróbálták előteremteni.

Mint ismeretes, Pintér helyére Szivic Tomiszláv ül le a kispadra Mezőkövesden.

- Jó társaság jött létre, amely a játékban is jó. Bármennyire mondják, hogy nagyon jó játékosokat igazoltunk, igen, emberileg fantasztikus embereket, jó játékosokat is, de tisztán kell látni, hogy akiket idehoztunk, azok nyolcvan százaléka nem szerepelt a csapatában. Ki voltak éhezve a sikerre. Szurkolni fogok ezért a csapatért, a városért, az elnök úrért, hiszen amit a magyar labdarúgásért tesz, minden sikert megérdemel. Természetes, hogy szorítok Tomiszlav Szivics kollégámért is, hogy azt a munkát, amit elkezdtem, be tudja fejezni.

 

A matyóföldi városban a 2016-os Év Emberének is megválasztott Pintér a felcsúti terveiről is beszélt az interjúban.

- Ahogy megállapodtam velük, elkezdtem nézni a mérkőzéseket, mik azok a problémák, amelyeken javítanunk kell. Megpróbáltam kielemezni, s január 4-ig még többször megnézek majdnem minden meccset, hogy tiszta képet kapjak arról, mik azok a támadásbeli és védekezésbeli problémák, amely javítására a felkészülési programban minél több időt és energiát kell fordítanunk, hogy minél erősebbek, sikeresebbek legyünk. (…) Amikor Mezőkövesdre kerültem, éreztem, az a cél, hogy a csapat újból első osztályú legyen, nem lehet más a cél a Puskás FC-nél sem.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
ZTE
Márton Gábor
Márton Gábor vezetőedző elmondása szerint a következő idényben is ő ül majd minden bizonnyal a Zalaegerszeg kispadján, és hosszabb távra tervez a kék-fehéreknél. (sportal.blikk.hu)
Tovább az összes átigazoláshoz