A tíz mérkőzés óta veretlen Mezőkövesd Zsóry FC a kiesőhelyen lévő, emellett pedig rendkívül tartalékos Zalaegerszeget fogadta az NB I 24. fordulójának szerdai játéknapján.

I. félidő

A találkozót a hazaiak kezdték aktívabban, előbb Jurina perdítése kötött ki az oldalhálóban, majd Farkas csúsztatása csattant a bal oldali kapufán. A 20. percben a ZTE is veszélyeztetett, ekkor Koszta kapott remek indítást a jobb oldalról, a támadó mellel maga elé tette a labdát a 16-oson belül, de Pillár nagyszerű ütemben blokkolta a lövését. A 30. minutumban aztán egy nem túl jó lövéssel megszerezte a vezetést a Mezőkövesd: a félpályánál szerzett labdát a hazai csapat és Cseri révén emberfölényes szituációban vezethették a védőkre a labdát, a kövesdi csapatkapitány a szélről befelé vitte a játékszert, majd 16 méterről a finoman szólva sem nagy erejű, középre tartó lövése Gyurján kezei és lábai között így is utat talált a hálóba – potyagól.

A több alapemberét is nélkülöző zalaiaktól Zimonyi próbált meg egyenlíteni néhány perccel később, de a bal alsó mellé ment kísérlete, a 40. percben viszont a túloldalon sokkal pontosabban célzott Vutov és 16 méterről kilőtte a jobb alsót, kétgólosra növelve ezzel a hazaiak előnyét.

II. félidő

A sérülések és betegségek miatt csupán öt mezőnyjátékost tudott nevezni a kispadra Boér Gábor vezetőedző, a nem túl nagy választási lehetőségből azonban kettőt is változtatott a szakember a szünetben, így a második játékrészre Futács Márkó és Semedo is beállt.

A folytatásban az első félidőben is igen aktív Cseri villant meg, amikor az 55. percben Besirovic passza után vállalkozott lövésre 25 méterről, de a bal felsőbe tartó bombát Gyurján szögletre ütötte. Három minutummal később Lesjak tört befelé a jobb oldalról, egy csel után pedig lövőhelyzetbe is került – igaz éles szögből – a 16-oson belül, ám a rövidbe tartó löketet lábbal védte Szappanos.

A 60. percben Vutov végleg eldönthette volna a három pont sorsát, de a Vojtustól kapott remek kiugratás utáni ziccerét bravúrral védte Gyurján. A 75. percben még nagyobb bajba került a ZTE: Semedo egy perc alatt kétszer is keményen lépett oda a kövesdieknek, Andó-Szabó Sándor játékvezető pedig két sárga lappal kiállította a vendégek játékosát.

Innentől pedig még magabiztosabban őrizte meg kétgólos előnyét a Mezőkövesd – Martic még kapufát is lőtt a ráadásban -, amely újabb győzelmével már tizenegy mérkőzés óta veretlen az NB I-ben, ez pedig új klubrekord.

NB I, 24. forduló

Mezőkövesd Zsóry FC-Zalaegerszegi TE FC 2-0 (Cseri 30., Vutov 40.) Kiállítva: Semedo (75.)

Kövesd: Szappanos – Farkas, Pillár, Katanec, Vadnai – Martic, Chrien (Rui Pedro, 51.)- Besirovic, Cseri (Vajda, 68.), Vutov (Nagy D., 83.) – Jurina (Vojtus, 46.).

ZTE: Gyurján – Szalai (Papp, 59.), Lesjak, Bobál, Németh E.- Bedi, Favorov – Vass (Semedo, 46.), Tajti (Kovács B., 71.), Koszta (Futács, 46.) – Zimonyi (Németh D., 71.)