A sportmedia.mk szerint Ljupco Doriev, az északmacedón élvonalbeli bajnokság egyik legjobbja a télen elhagyhatja a Shkendija csapatát és Magyarországra igazol.

A lap állítja, 250 ezer eurós (89,7 millió forintos) ajánlat érkezett a 26 éves, 3-szoros északmacedón válogatott balszélsőért, és a következő napokban fog kiderülni, milyen döntés születik az ügyben.

A bal- és a jobb szélen is bevethető Doriev már több szezonon keresztül az északmacedón bajnokság legjobb öt játékosa közé tartozik, hiszen az Akademija Pandev és a Shkendija együttesében egyaránt jó teljesítményt nyújtott. 2017 októberében meghívót kapott az északmacedón felnőtt válogatottba. A mostani kiírásban 16 bajnokin hat gólt és három gólpassz fűződik a nevéhez, valamint pályára léphetett két-két BL- és EKL-selejtezőn is.

Doriev pályafutását az Akademija Pandev utánpótlásában kezdte, innen a Horizont Turnovo gárdájához igazolt, majd 2015-ben visszatért az anyaegyesületéhez, ahol öt évig játszott. 2020 júliusában a Shkendijához került, megnyerte az északmacedón bajnokságot, valamint a kupát is.

Változás a Fradi terveiben: Mégsem utaznak el a külföldi edzőtáborba – részletek