Mezőkövesd: "Ez most minket hátrányosan érintett"

Hagyacki József ügyvezető igazgató szerint a héten eldől, hogy marad-e Pintér Attila a Mezőkövesd élén. 
Szerkesztő 2016. június 8., szerda 12:35
Hagyacki József ügyvezető igazgató szerint a héten eldől, hogy marad-e Pintér Attila a Mezőkövesd élén. 
Szerző: Szerkesztő 2016. június 8., szerda 12:35

A klubvezető szerint az újonc hátrányba került az NB I-es csapatokhoz képest, amiért ilyen későn ért véget a bajnokság.

– A tréner szerződése fél plusz egy esztendőre szól - közölte a mezőkövesdi sportvezető a boon.hu-nak adott interjújában. - Ezen a héten akár így, akár úgy, de pontot kell tennünk a szakvezető ügyének végére, hiszen jelentős késésben vagyunk. Az élvonalbeli pontvadászat július 16-án kezdődik, az NB I-es játékosok pedig hetek óta pihennek, stábjaik viszont a háttérben dolgoznak, ennek következtében sok helyen már kialakult kerettel rendelkeznek. Mi pedig most harcoltuk ki a feljutást, szembesültünk számos feladattal, megoldásra váró problémával. Még véletlenül sincs szándékomban megbántani az MLSZ-t azért, mert volt egy-két hétvégi szünet az NB II-ben, de ez minket most nagyon hátrányosan érintett. Ha folyamatosan játszunk, akkor nem futunk ki az időből…

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz