NB I: Jelentős átalakulás - öten távoznak, a Diósgyőrből és Felcsútról is érkezhet játékos

Őszi alapember is elhagyhatja az utolsó helyen telelő Mezőkövesdet. Kuttor Attila két élvonalbeli együttestől is igazolhat.
Budai László 2018. január 4., csütörtök 16:24
Őszi alapember is elhagyhatja az utolsó helyen telelő Mezőkövesdet. Kuttor Attila két élvonalbeli együttestől is igazolhat.
Szerző: Budai László 2018. január 4., csütörtök 16:24

Rövidesen véget ér a téli szünet a labdarúgó NB I-ben jelenleg utolsó, 12. helyén álló Mezőkövesd Zsóry FC labdarúgói számára, ugyanis a vezetőedző Kuttor Attila január 8-ra, vagyis hétfőre írta ki az évadnyitó találkozót.

A boon.hu szerint minden bizonnyal Kövesden kezdi a tavaszt a diósgyőri Oláh Bálint és a Puskás Akadémia labdarúgója, Stipe Bacelic-Grgic, viszont Molnár Gábor Felcsútról való visszatérésére kevés esély mutatkozik.

Ugyanakkor távozik Dél-Borsodból Martin Krnác, Tomás Tujvel, Jakub Brasen, Tomas Majtán és Köböl Máté is. Közülük Tujvel kapus számított abszolút alapembernek ősszel, 15 bajnokin is védett, igaz Kuttor Attila érkezésével kiszorult a kapuból, és Dombó Dávid szerepelt.

Kuttor – az elképzelések szerint – az első napon egy átmozgató jellegű, míg másnapra, keddre már két „éles” edzést tart a labdarúgóknak, akik a szünet alatt egyéni edzésterv alapján készültek. Biztosan nem vesz részt majd az első tréningen Szeles Tamás, aki vállműtétje miatt hosszabb ideig nem állhat a csapat rendelkezésére. Már Kövesden kezdi el a felkészülést azonban a Ferencvárostól érkezett Bognár István is, aki korábban játszott a Matyó-alakulatban, és akivel 2018. június 30-ig szóló szerződést kötött a klub.

 

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz