Kissé pontatlanul kezdte mindkét csapat a találkozót. Komolyabb helyzetek sokáig nem adódtak, és a hazaiak egy darabig nem is bírtak mit kezdeni a vendégek betömörülő védelmével. Negyedóra elteltével Paintsil esett el a tizenhatoson belül, de Solymosi nem ítélt büntetőt. A folytatásban Varga szabadrúgásból próbálta bevenni Dombó kapuját, de ez nem sikerült neki. A félidő hajrájában Leandro a saját térfeléről a leshatáron ugratta ki Bödét, aki a tizenhatos vonaláról magabiztosan a kapuba gurított, ezzel megszerezte a vezetést csapatának – ez volt Böde 12. idei gólja.

A második félidő egy újabb Fradi-góllal folytatódott: baloldali beadás után Böde fejelt Dombót megelőzve a felső lécre, a kipattanót pedig Varga bólintotta az üresen maradt kapuba, 2-0. A játékrész közepén leginkább a durva mezőkövesdi szabálytalanságok  borzolták a kedélyeket. A csereként beállt Lázár például öt perc alatt kapott egy sárgát, majd két perccel később megint egyértelműen sárgás szabálytalanságot követett el, de Solymosi megkegyelmezett neki.

A találkozó hajrája szinte teljesen eseménytelen volt, a Mezőkövesd ugyanis kicsit többet tudta birtokolni a labdát, mint előtte, de ez a minimális fölény helyzetekben nem mutatkozott meg. A végén még a csereként beállt Georgijevic is eredményes volt, ezzel meglőtte első NB I-es találatát. A Fradi nem túl látványosan, de magabiztosan nyert.

TABELLA: ÍGY ÁLL AZ NB I

FTC-Mezőkövesd 3-0 (Böde 32., Varga R. 50., Georgijevic 88.)