Márton: "Nem felejtettünk el futballozni"; Supka: "Nem csökken a nehézségi fok" - ezt várják az edzők

Kedden két mérkőzést rendeznek az NB I 19. fordulójából, honlapunk pedig összeszedte, mire számítanak ezeken a vezetőedzők.
Csakfoci Admin 2021. február 2., kedd 15:28
Kedden két mérkőzést rendeznek az NB I 19. fordulójából, honlapunk pedig összeszedte, mire számítanak ezeken a vezetőedzők.
Szerző: Csakfoci Admin 2021. február 2., kedd 15:28

NB I, 19. forduló

Kisvárda-MTK Budapest, 17:30

Supka Attila (Kisvárda): - A három mérkőzésből mi előzetesen négy pontot számoltunk, de nem ebből az elosztásból. Azt gondoltuk, hogy a Mezőkövesd meglesz, és a Videoton ellen egy pontot itthon tudunk tartani, abban pedig reménykedtünk, hogy a Ferencvárostól pontot rabolunk. Ez a bravúr kategóriájába tartozik, pláne úgy, hogy az összeállításunk sem a legjobb volt, de mindenki mindent megtett a pályán. Szerintem rövid időn belül meg tudunk szerezni annyi pontot, hogy a biztos bennmaradás meglegyen. Az MTK ellen hazai környezetben három pontot kell gyűjtenünk. Nem csökken a nehézségi fok, hiszen jó futballt játszanak, gyors és fiatal játékosokkal. Úgy gondolom, ha fel tudunk állni úgy, ahogy szeretnénk, akkor minden csapatnak partnerei lehetünk, sőt bárkit meg tudunk várni ebben az osztályban, ahogy mutatta az elmúlt pár mérkőzés. (kisvardafc.hu)

Michael Boris (MTK Budapest): - A Kisvárda is az élmezőnyben van, tehát jól kell teljesítenünk, nemcsak 93-94 percig, hanem a lefújásig. Fel kell frissülnünk, meg kell találnunk a módját, hogy több lehetőséget alakítsunk ki, és pontot szerezzünk.  (mtkbudapest.hu)

MOL Fehérvár FC-Mezőkövesd, 20:00

Márton Gábor (MOL Fehérvár FC): - Amit az előző mérkőzés előtt mondtam, az most hatványozottan igaz, ki kell másznunk a gödörből, és újra a legjobb formánkat kell mutatnunk, nincs időnk a sajnálkozásra. Mióta a MOL Fehérvár FC vezetőedzője vagyok, még nem fordult elő, hogy egymás utáni két mérkőzésen vesztesen hagyjuk el a pályát, ez a teljesítmény ennél a klubnál megengedhetetlen. Nem szeretnék fogadkozni, a célunk az, hogy a pályán mutatott teljesítményünkkel bizonyítsuk, nem felejtettünk el futballozni. (molfehervarfc.hu)

Pintér Attila (Mezőkövesd): - Nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, hiszen az egyik bajnokesélyes csapat otthonában fogunk játszani, ugyanakkor nem feltartott kezekkel lépünk pályára. Szeretnénk a saját játékunkat játszani, Fehérváron is megpróbálunk eredményesek lenni, bízom benne, hogy pontot, vagy pontokat tudunk majd szerezni. Ellenfelünk nagyon erős játékoskerettel rendelkezik, nem szeretnék kiemelni senkit, a csapatot válogatott labdarúgók alkotják. Remélem, hogy a találkozó a mi elképzeléseink szerint fog alakulni. Serderovra és Lakvekhelianira továbbra sem számíthatunk, mellettük Szeles is sérüléssel bajlódik, így nem tudott elutazni velünk Székesfehérvárra. (mezokovesdzsory.hu)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz