Fotó: molfehervarfc.hu/Tóth Ella

Márton: "A Vidihez méltó focit kell bemutatnunk", a Fradi ellenfele temérdek gonddal küzd – ezt várják az edzők

Szombaton négy mérkőzést rendeznek az NB I 18. fordulójából, honlapunk pedig ezúttal is összeszedte a vezetőedzők várakozásait.
Nyikes Zoltán 2021. január 30., szombat 9:31
Fotó: molfehervarfc.hu/Tóth Ella
Szombaton négy mérkőzést rendeznek az NB I 18. fordulójából, honlapunk pedig ezúttal is összeszedte a vezetőedzők várakozásait.
Szerző: Nyikes Zoltán 2021. január 30., szombat 9:31

NB I, 18. forduló

MTK Budapest–Puskás Akadémia (12.30)

Michael Boris (MTK): – Az első meccsen a Puskás Akadémia ellen remekül védekeztünk, három gólt is szereztünk, de már azóta eltelt 11 találkozó, a hétvégi teljesen más összecsapás lesz. A Puskás, a Vidi és a Fradi a három kiemelkedő csapat a bajnokságban, ezért az átlagnál jobban kell teljesíteni a győzelemhez ellenük. Persze senki ellen sem könnyű, ahogy azt láthattuk a Budafok ellen is. Jobban kell teljesítenünk, kevesebbet kell hibáznunk, hogy minimalizáljuk a lehetőségeiket. Sok ügyes, gyors játékosuk van, és nagyon szeretnének nyerni ellenünk, hiszen egy hellyel vannak mögöttünk a tabellán. Igyekszünk magunk mögött tartani őket, de ehhez nagyon koncentrálnunk kell, szenvedélyesen kell játszanunk, és mindent bele kell adnunk a győzelemhez. Nem lehetséges, hogy egy játékos az összes mérkőzésen végig a pályán legyen februárban. Ha valaki nem kerül be a kezdőbe, az nem azt jelenti, hogy nem játszott jól. A Puskás ellen Schön és Miovski nem léphet pályára, helyettük két másik ember bizonyíthat, akik akár bejátszhatják magukat a csapatba. Soha nem lehet tudni, mikor ér minket eltiltás, vagy sérülés, ezért mindig mindenkinek készen kell állnia. Nagy előny számunkra, hogy az ősszel rengetegen lehetőséget kaptak. Mindenkinek tudnia kell a feladatát, például láttuk, a Fradi ellen Kata szélső védőt játszott. Jól haladunk, mindenki tudja a dolgát, a teljesítmények alapján dől el, kik fognak játszani. (mtkbudapest.hu)

Hornyák Zsolt (Puskás): – Mindenképpen vissza szeretnénk vágni azért a hazai pályán elszenvedett vereségért. Azon a találkozón elég sok hibát követtünk el, amit az MTK nagyon jól ki is használt. Most viszont olyan aktívan szeretnénk játszani, mint a Ferencváros elleni bajnokin és az Újpesttel vívott felkészülési meccsen. Mi akarjuk diktálni a tempót, bízom benne, hogy ha három faktor: a hozzáállás, az akaraterő és a taktikai fegyelem is rendben lesz, akkor az eredmény sem marad el. Az ellenfél javarészt fiatalokból álló, jó csapat, dinamikusan, magas letámadással játszik. Azért arra is számítunk, hogy ezúttal esetleg védekezőbb felfogásban, ötvédős rendszerben futballoznak, igyekszünk erre a lehetőségre is felkészülni. Az, hogyan készülnek ellenünk, kollégám, illetve a stáb döntésén múlik, nem lehet előre megmondani. Azonban bizonyos alapelemek, mint például a már említett magas letámadás, biztosan megmaradnak. Ha gyorsak, dinamikusak leszünk, akkor bármilyen szisztémában játsszon is az ellenfél, meg tudjuk oldani a feladatot. Épp ezért leginkább magunkra fókuszálunk, azt szeretnénk csinálni, amit tudunk, csak még jobban, még gyorsabban – bízom a csapatom erejében, és abban, hogy jó eredményt érünk el. Őszintén szólva, nem a tabellát, sokkal inkább az ellenfeleket, a meccseket figyelem. A Várda most valóban elénk került, de azt eddig is tudtuk, hogy a középmezőny rendkívül kiegyenlített, minden egyes eredmény komolyan tud változtatni a helyezéseken. De ez egyelőre másodlagos, a saját játékunk viszont korántsem az – ha még jobban összeáll, az a táblázaton elfoglalt helyünkön is előbb-utóbb meglátszik majd. (pfla.hu)

Mezőkövesd Zsóry FC–Újpest FC (14.45)

Pintér Attila (Mezőkövesd): – Ha megnézzük a tabellát láthatjuk, hogy az összes csapat számára minden egyes mérkőzés rendkívül fontos, nekünk minden alkalommal 100%-os teljesítményt kell nyújtanunk ahhoz, hogy eredményesek tudjunk lenni. A játékosoknak át kell érezniük, hogy mekkora tétje van egy-egy találkozónak. Szombaton egy nagyon jó játékosállománnyal rendelkező csapattal találkozunk, biztos vagyok benne, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz ellenük, nem szabad, hogy megtévesszen bennünket a múlt heti vereségük. A fővárosi gárda nagyon jó játékosokkal rendelkezik, elég, ha csak Perosevicet, Szakályt, Simont, vagy Mitrovicot említem. Igyekeztünk a lehető legjobban felkészülni ellenfelünkből. Ami a sérültjeinket illeti Serderov és Lakvekheliani biztos, hogy nem fog pályára lépni a hétvégén, rajtuk kívül remélem, hogy mindenkire számíthatunk majd szombaton. Nagyon bízom benne, hogy itthon tudjuk tartani a három pontot, hiszen ebben a kiélezett 12 csapatos bajnokságban, minden győzelemnek óriási értéke van. A múlttal nem szeretek és nem is szoktam foglalkozni, de nagyon remélem, hogy klubunk történetében először sikerül hazai pályán legyőzni bajnoki mérkőzésen az Újpestet – emelte ki mesterünk.

Ferencvárosi TC–Kisvárda (17.00)

Szergej Rebrov (FTC): – Nagy menetelésünk volt az ősszel, a Bajnokok Ligája-kvalifikáció mindenkinek célja volt, nagy öröm volt, hogy sikerült ezt elérnünk. Profi hozzáállással dolgoznak a játékosok, mindig csak a következő mérkőzésre koncentrálunk, hiszen az épp előttünk álló feladatot kell a legjobban megoldanunk. Ha jövőre is szeretnénk a Bajnokok Ligájában szerepelni, akkor minden bajnokit komolyan kell vennünk. Nem szabad félvállról vennünk a Kisvárdát, hiszen a hétközi, MOL Fehérvár elleni győzelemmel is megmutatták, hogy nem lehet lebecsülni őket. A harmadik helyen áll a Kisvárda, fontos, hogy megfelelően felkészüljünk belőlük. Ezúttal hazai pályán játszhatunk, a saját játékunkkal kell foglalkoznunk, és egyelőre nem szabad a tabellával sem törődnünk, hiszen az a dolgunk, hogy minden meccsünket megnyerjük. (fradi.hu)

Supka Attila (Kisvárda): – Mindenki kellő önbizalommal várhatja a mérkőzést, nemcsak a Fehérvár elleni győzelem, hanem az eddigi szereplésünk miatt is. Tény azonban, hogy a szerdai sikerünk jó alapot teremtett a folytatáshoz, azon az úton szeretnénk tovább haladni. Ugyanakkor az is igaz, temérdek gonddal küszködünk, továbbra is sok a sérült játékosunk, és újra van két eltiltottunk is. Így aztán több olyan futballista is pályára lép a Fradi ellen, aki a bajnokság eddigi szakaszában kevesebb lehetőséghez jutott. Nem osztom azt a véleményt, hogy ne lenne veszítenivalónk, mert bár az esélyesek valóban nem mi vagyunk, de a presztízsünk, a csapatról eddig kialakult kép miatt cseppet sem mindegy, hogy milyen eredményt érünk el. Mondanom sem kell, minél jobbra vagyunk a Fradi otthonában is. (kisvardafc.hu)

MOL Fehérvár FC–Budapest Honvéd (19.30)

Márton Gábor (Vidi): A Kisvárda elleni mérkőzésen nem jött ki a lépés számunkra, a csapat dekoncentrált volt, vereséget szenvedtünk. Vissza kell találnunk a helyes útra, be kell bizonyítanunk saját magunknak és a szurkolóknak is, hogy ez csak egy véletlen botlás volt, fel kell állnunk, és ismét a Vidihez méltó futballt kell bemutatnunk a pályán. A Honvéd állt már jobb pozícióban is a tabellán a szezon folyamán, biztos vagyok benne, hogy ők is képesek ennél sokkal jobb teljesítményt nyújtani. Átbeszéltük a csapattal, hogy mit rontottunk el az előző fordulóban, felkészültünk a kispestiekből, 3 ponttal szeretnénk zárni a szombat esti mérkőzést. (molfehervarfc.hu)

Pisont István (Honvéd): – A hét elején érződött egy kis csalódottság a ZTE elleni mérkőzés után, nem is annyira az eredmény, mint inkább a mutatott játék miatt, hiszen a felkészülési mérkőzések, leszámítva talán az Újpest-meccs első félidejét, ennél jobb teljesítményre engedtek következtetni. A hét első napjai főleg ennek a találkozónak az elemzéséről szóltak, megnéztük a hibákat, letisztáztuk, pontosítottuk a feladatokat és arra próbáltuk ösztönözni a játékosokat, hogy merjenek vállalkozni, mutassák meg a pályán, hogy mi az, amit tudnak, csak ezt kérjük tőlük. A hét második felében már sokkal jobb volt a hangulat, úgy érzem, mindenki várja már a következő meccset, amelyen kiegyensúlyozottabbnak, egyénileg és csapatszinten is jobbnak kell lennünk, ez nem vitás. Kicsit ijesztően hatott, talán az egész mezőnyre, az az ötös, amit az Újpestnek rúgtak, mutatja, hogy mennyire megújult és feljavult a Fehérvár. Jól kihasználták a hibáit az újpestieknek, többnyire kontraszerű játékból adódtak lehetőségeik és rendkívül jó formát mutattak, jó sebességgel futballoztak. Mégis úgy érzem, hogy háromesélyes lesz ez a mérkőzés, mert képesek vagyunk arra, hogy pontot szerezzünk Fehérváron, s így is megyünk neki minden meccsnek. Láthatjuk, hogy egy fordulópont, akár pozitív, akár negatív értelemben, milyen hatással lehet egy mérkőzés, de akár egy bajnoki ritmus tekintetében is. Szeretnénk egész meccsen jó teljesítményt nyújtani. Hogy ez eredményben mivel párosul, azt nem tudhatjuk, de sokat várok a csapattól, mert sokkal többre képesek. Lehet, hogy esélyesebbnek mutatkozik a Fehérvár, már csak azért is, mert hazai pályán játszik, és eredményesebb, kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújt a bajnokságban, de többször bizonyítottuk már, hogy jó csapatunk van, tudunk jól játszani, s ha megmutatjuk, mire vagyunk képesek, akkor bármi megtörténhet ezen a találkozón. (honvedfc.hu)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Soroksár
Szerződéshosszabbítás
Kékesi Alexander meghosszabbítja nyáron lejáró szerződését, így újabb 2 évre kötelezte el magát Soroksárra.
DVSC
Fiatal bekk érkezett a DAC-tól
A DVSC szerződtette a 17 éves Ferenczi Barnabást.
Kisvárda
Horvát távozó
Távozik a 2022 nyara óta 46 tétmeccsen szerepet kapott Dominik Kovacic. A védő október 6-óta - sérülése miatt - nem lépett pályára. (Kisvárda FC)
Tovább az összes átigazoláshoz