A korábbi pofozógép Diósgyőr 2020 legjobb NB I-es csapata - az Újpest csak egy klubot előz meg

A naptári évben lejátszott - majdnem teljes - nyolc forduló alapján az idény elején még a mezőny alján álló DVTK vezeti az OTP Bank Liga tabelláját.
Dudás Gábor 2020. március 9., hétfő 10:10
A naptári évben lejátszott - majdnem teljes - nyolc forduló alapján az idény elején még a mezőny alján álló DVTK vezeti az OTP Bank Liga tabelláját.
Szerző: Dudás Gábor 2020. március 9., hétfő 10:10

Öt fordulót követően még az utolsó, 12. helyen állt a DVTK az OTP Bank Ligában, mindössze egy győzelmet aratva, majd jött az edzőváltás és Feczkó Tamás lett az új tréner Miskolcon.

A Diósgyőr ősszel, a további 11 fordulóban még öt sikert jegyezhetett, így a 9. helyen telelhetett. A 2020-as évben megrendezett eddigi 8 forduló során aztán a borsodiak mindössze egy vereséget elszenvedve folyamatosan lépkedtek előre a táblázaton, és a legutóbbi négy, veretlen meccsüknek is köszönhetően biztonságos távolságra kerültek a kiesőzónától, az Újpest hétvégi, 2-1-s legyőzésével már 11 pont a fórjuk a 11. pozícióhoz és a Zalaegerszeghez képest.

A remek forma a számokban is mutatja magát: 2020-ban a DVTK szerezte eddig a legtöbb pontot - holtversenyben a MOL Fehérvár FC-vel -, 17-et, és a mezőnyben a legeredményesebb volt a miskolci gárda a gólokat tekintve is, 18 találat szerepel a nevük mellett, ami meccsenként több mint 2-es átlagot jelent.

A Vidi 5 kapott góljával ebben a kategóriában a mezőny legjobbja, egyedül az idén egy meccsel kevesebbet játszott Ferencváros őrizte ilyen jól a kapuját a 2020-as fordulókban.

A másik "vég" egyik szereplője a Kaposvár, amely összesen 1 pontot szerzett 8 idei fellépésén, 20 gólt kapva. Az Újpest pedig mindössze egyszer győzött - épp a somogyiak ellen -, így nem meglepő, hogy a az eddig hét meccsen pályára lépett lilák rossz formájuknak köszönhetően szép lassan a veszélyzónában találhatják majd magukat. 7 szerzett góljuknál pedig csak a Kaposvár, illetve a Honvéd jegyzett kevesebbet a naptári évben.

A 2020-as év NB I-es tabellája*:

* = Forrás: Transfermarkt

És a "rendes" táblázat:

Átigazolások
DVTK
Acolatse a Puskásban?
Az Öltözőn Túl szerint Elton Acolatse a Puskás Akadémia játékosa lehet, amennyiben a DVTK támadója nyitott a klubváltásra. A 30 éves holland iránt a felcsútiak kedvezőbb ajánlatot tettek, mint korábban az FTC.
Fradi
Tóth Alex Angliában
Hamarosan hivatalosan is a Premier League-ben szerepelhet Tóth Alex.
Békéscsaba
Kelemen visszatért
Visszatért szülővárosába és egykori csapatához, a tapasztalt első osztályú és külföldi tapasztalattal is rendelkező belső védő, Kelemen Dávid - adta hírül az NB II-es Békéscsaba.  
Tovább az összes átigazoláshoz