Csütörtök délelőtt tíz órára a Hiemer-ház házasságkötő termébe volt hivatalos a MOL Fehérvár szélsője, Funsho Bamgboye, aki állampolgársági esküt tett – számolt be róla a klub honlapja. A ceremónián többek között Sallói István sportigazgató és a csapatkapitány-helyettes Stopira is részt vett.

– Sokat jelent számomra, hogy megkaptam a magyar állampolgárságot, hiszen már több mint öt éve itt élek és hazámként tekintek Magyarországra.

A válogatottság még a jövő zenéje, természetesen nyitott vagyok rá. Nagy megtiszteltetés lenne, ha képviselhetném az országot, de tudom, hogy ehhez olyan teljesítményt kell nyújtanom majd a Vidiben, hogy felhívjam magamra a figyelmet, így jelenleg minden energiámmal azon vagyok, hogy jól zárjuk a szezont

– nyilatkozta Funsho.

– Egy játékos honosítása nagy dolog nemcsak a labdarúgó, hanem a klubja számára is – mondta Sallói István. – Funshóra már a Haladás ifiben felfigyeltem, örülök, hogy végül az élet úgy hozta, hogy itt a Vidiben tudunk együtt dolgozni. Egy csupaszív, életvidám srácról van szó, aki az öltöző közkedvelt alakja is, tudom, hogy sokat jelent neki ez a mai nap, hiszen nagyon szeret itt élni, abszolút magáénak érzi Magyarországot.

A klub szempontjából ez jó dolog, hiszen a magyar játékpercek száma nő a mai naptól, és bízunk benne, hogy a jövőben majd a válogatottnak is tudunk ezzel segíteni. Funsho dinamikája, sebessége alapján képes lehet arra, hogy nemzetközi szinten is helyt álljon, még a döntéshozatalokban kell fejlődnie, ha ez sikerül, akkor szerintem a későbbiekben odakerülhet a nemzeti csapat közelébe is.

Funsho korábban pályára lépett Nigéria U17-es válogatottjában, amelynek színeiben U17-es világbajnokságot is nyert, azonban a FIFA 2020-as szabályváltoztatásának értelmében akár a jövőben majd játszhat a magyar nemzeti csapatban is, amennyiben meghívót kap a mindenkori szövetségi kapitánytól – számolt be róla a molfehervarfc.hu.