Nyílt levél Kondás Elemértől: "Nem sikerült csodát tenni"

Nyílt levélben búcsúzott el a Kisvárdától és a szurkolóitól a csapat korábbi vezetőedzője, Kondás Elemér.
Csakfoci Admin 2018. augusztus 1., szerda 17:19
Nyílt levélben búcsúzott el a Kisvárdától és a szurkolóitól a csapat korábbi vezetőedzője, Kondás Elemér.
Szerző: Csakfoci Admin 2018. augusztus 1., szerda 17:19

Mint arról a csakfoci.hu is beszámolt, két bajnoki mérkőzés után Kondás Elemér távozott a Kisvárdától. Az 54 éves szakember nyílt levélben búcsúzott el a csapattól és annak szurkolóitól.

"Kedves Kisvárdaiak! Tisztelt Sportbarátok!

Július utolsó napján befejeződött a munkám a kisvárdai labdarúgó-csapatnál. Szeretném megköszönni Önöknek a kedvességüket, a szeretetüket, a bizalmukat, a biztatásukat, amelyet felém tanúsítottak. Örökké emlékezetes, történelmi eredményt sikerült elérnünk a tavalyi bajnoki évben, amiért köszönetet mondok a csapatnak valamint köszönöm a kollégák segítségét, a klubvezetés eddig tartó bizalmát, a szurkolók biztatását. Remélem, segíteni tudtam valamelyest Kisvárda labdarúgását,

még ha az utóbbi egy hónapban nem sikerült csodát tenni az újjáalakult csapattal.

Nagyon sok értékes embert ismertem meg a városban, akikre szívesen gondolok majd vissza. Kérem, őrizzenek meg jó emlékezetükben Önök is! Biztos vagyok benne, hogy sok örömet lelnek majd csapatukban és sikereket fognak elérni, együtt a jövőben. Kívánok mindenkinek jó egészséget és nagyon sok sikert!"

Olvastad már?
NB I: 2 meccs után máris itt az első edzőváltás - hivatalos
A csakfoci.hu információi szerint már két bajnoki mérkőzés után megtörténhet az első edzőváltás az NB I-ben: Kondás Elemér távozik Kisvárdáról. Információinkat később a klub hivatalosan is megerősítette.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Magyarokat igazol?
Csepregi György
Három magyar játékos (ebből egy játszik itthon) van a belga élvonalba feljutó Beerschot magyar sportigazgatójának, Csepregi Györgynek a listáján. (Sportrádió)
Siófok
Vukmir távozott, megvan az utódja
Dragan Vukmir távozott a Siófok vezetőedzői posztjáról, utódja a legutóbb Ajkán dolgozó Jeney Gyula lett.
Kisvárda
Figyelmeztetés a légiósoknak
Az NB I-es klub egy jogi szakértőn keresztül adott ki hivatalos közleményt a légiósok helyzetével kapcsolatban.
Tovább az összes átigazoláshoz