A Kisvárda sportigazgatója, Révész Attila a Kölcsey Televízió híradójának nyilatkozott abból az apropóból, hogy hétfőtől újraindultak a csapatedzések a szabolcsiaknál is. Révész az interjúban beszélt arról, hogy mekkora szakmai kihívást jelent felkészíteni a csapatot a szerda-szombat bajnoki ritmusra, és milyen egyéb feltételeknek kell majd megfelelni járványügyi szempontból.

– A következő hétvégén már valószínűleg edzőmérkőzést is játszunk a Debreveni VSC ellen, amelyen megpróbálunk minél gyorsabban feljönni bajnoki szintre az állóképesség és a technikai képesség területén, és a hátralévő nyolc fordulót a legjobb tudásunk szerint lejátszani – mondta a Kölcsey Tv-nek Révész. – Ez a helyzet szakmailag mindenki számára egy teljesen új kihívás, nagyon rövid időnk lesz a bajnokság lezárására, szerda-szombat ritmusban kell játszani, amihez a játékosoknak teljesen más állóképességre lesz szükségük, mint amilyen jelenleg van. Korábban a rendszeres edzések mellett sem volt könnyű a szerda-szombat ritmus,

most viszont egy hathetes leállás után újra kellene kezdeni a szervezet felkészítését, és ez a három hét mindenre alkalmas, csak erre nem.

Attól tartok, hogy rengeteg sérülés várható, viszont most a fiatalabb játékosok is előtérbe kerülnek és egy bővített kerettel próbáljuk ezt megoldani.

Révész hozzátette, ami nagyon nehéznek ígérkezik, az az edzésekre való felkészülés, mivel továbbra sem öltöznek a játékosok az öltözőbe, illetve nem tudják még, hogy milyen kötelezettségeik lesznek, a járványügyi előírások mit fognak takarni.

– Az MLSZ már küldött egy tájékoztatót, amelyben számunkra szinte elképzelhetetlen nehézségek jönnek majd elő, gondolva itt a heti többszöri mérésre, a tesztelésekre, illetve az összes olyan személy, aki a stadionba bejön, annak a mérkőzés előtti 24 órában vizsgálatnak kell alávetnie magát és el kell zárnia magát, hogy ne érintkezzen mással. Ez egy olyan bürokratikus és adminisztratív feladatot ró a klubra, amelyet nem tudom, hogyan fogunk megoldani és nem tudjuk, hogyan fogjuk ezt finanszírozni, mert erre a költségvetésünkben nincsen keret – mondta a kisvárdai sportigazgató.