NB I: Még mindig háromcsapatos az aranyharc - a Kisvárda a kiesőjelöltet verte

A Puskás Akadémia után a Kisvárda is hozta a hazai meccsét (1-0) az OTP Bank Liga 24. fordulójában.
Dudás Gábor 2022. március 13., vasárnap 16:22
A Puskás Akadémia után a Kisvárda is hozta a hazai meccsét (1-0) az OTP Bank Liga 24. fordulójában.
Szerző: Dudás Gábor 2022. március 13., vasárnap 16:22

I. félidő:

Mesanovicé volt az első helyzet, de Rusák simán védte a 10 méteres fejesét. A másik oldalon már jóval nehezebb dolga volt Dombónak: a 17. percben Medgyes közeli bólintását, majd nagyjából egy perccel később Simon kísérletét is bravúrral hárította.

A félidő közepén Asani veszélyes beívelése lepte meg kis híján a vendégek kapusát, majd Hajdú sérülése, ápolása, majd visszatérése jelentett némi eseményt. Kisebb gyirmóti lehetőségek után aztán a Kisvárda alakított ki komolyabb helyzetet, a 38. percben Melnyik nagyon kevéssel tüzelt a jobb kapufa mellé 22 méterről.

A 45. percben pedig érkezett a hazaiak vezető gólja: egy eladott után Rusák még védeni tudott, de Asani beadása után Mesanovic már erőszakosan a kapuba talált (1-0).

II. félidő:

A fordulás után a Kisvárda uralta inkább a játékot, de Prenga fejesét (61. perc) leszámítva nagyobb helyzete a házigazdának sem volt. A vendégek közben inkább távolról próbálkoztak (kevés sikerrel), komolyabb veszélyt viszont egészen a 77. percig nem okoztak, ekkor Nagy Patrik 17 méteres lövését védte eldőlve Dombó.

A hajrában gyűrték egymást a csapatok, de a kapuk nem forogtak mér igazán veszélyben, így maradt az 1-0. A Kisvárda zsinórban a hatodik hazai meccsén maradt veretlen és a Puskás Akadémiával azonos pontszámmal áll a táblázat harmadik helyén. A 17 órától Székesfehérváron pályára lépő és listavezető FTC előnye jelenleg két pont az üldöző duó előtt.

OTP Bank Liga, 24. forduló:

Kisvárda - Gyirmót 1-0 (Mesanovic 45.)

Kisvárda: Dombó - Peteleu, Cirkovic, Prenga, Leoni - Asani (Karabeljov, 81.), Melnyik,, Zlicsics (Gosztonyi, 90.), Bumba (Nagy M. K., 81.) - Mesanovic, Makowski

Gyirmót: Rusák - Major, Ene, Hajdú, Zeke - Hasani (Cvetanovski, 72.), Radics, Klimovich, Ventura (Nagy P., 72.), Medgyes (Herjeczki, 72.) - Simon

Később:

17:00: MOL Ferencváros - FTC - élőben itt! 

Átigazolások
Ferencváros
Északról jöhet védő
A svéd Expressen értesülései szerint a Ferencváros is szeretné megszerezni a Mjällby védőjét, Abdullah Iqbalt, és ajánlattételre készül a közeljövőben.
Újpest
Megszólalt Ganea
Az Újpest által elküldött George Ganea szerint a döntés mögött nem csupán szakmai szempontok álltak.
Pintér Dániel
Messi vagy más klub?
Az idén debütáló Pintér tárgyalásokat folytat az MLS bajnokával profi szerződése aláírásáról, saját nevelésű játékosként folytathatná pályafutását Messi csapattársaként. 2-3 másik MLS-együttes is bejelentkezhet érte - írja a Jenkifoci.
Tovább az összes átigazoláshoz