NB I: Már több mint 400 menekült sportolónak segített a Kisvárda

Sorra és továbbra is nagy számban érkeznek Magyarországra az ukrajnai háborús menekültek, fiatal sportolók is, szervezett körülmények között.
Privacsek András 2022. március 14., hétfő 16:47
Sorra és továbbra is nagy számban érkeznek Magyarországra az ukrajnai háborús menekültek, fiatal sportolók is, szervezett körülmények között.
Szerző: Privacsek András 2022. március 14., hétfő 16:47
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Akadémiánk, a VLA kiemelt feladatot kapott abban, hogy ezeknek a gyerekeknek szállást és ellátást biztosítson, akár helyben, akár – együttműködve más akadémiákkal, illetve szervezetekkel – az ország más részében - írja a kisvardafc.hu.

Már több mint négyszáz ilyen sportoló ellátásáról vagy elhelyezéséről gondoskodott a kisvárdai klub – a segítség természetesen szívből jön, egyben kötelességünknek is érezzük - olvasható a honlapon. Nemcsak Kárpátaljáról érkeznek gyerekek, hanem Ukrajna belső részeiből, Kijevből, Dnyetropetrovszkból vagy éppen Zaporizzsjából is. Volt olyan csoport, amely nyolcórás várakozás után indulhatott tovább, mert bombatámadás érte az útvonalat, amelyen haladtak. Tizenegy, a Dinamo Kijevtől érkezett futballista is az akadémia lakója ezekben a napokban, illetve egy 62 éves edző, aki már nem hadköteles.

Az akadémia által szállásadásban és teljes ellátásban részesített gyerekek közül több mint százan ott lehettek a vasárnapi Kisvárda Master Good–Gyirmót FC Győr NB I-es mérkőzésen, akik részesültek azokból az adományokból is, amelyet szurkolók gyűjtöttek össze, illetve a meccs előtt a gyirmótiak szállítottak Kisvárdára.

Átigazolások
Békéscsaba
Új vezetőedző
A Békéscsaba bejelentette, hogy Kuznyecov Szergej fogja irányítani a csapatot a 2026/27-es idényben.
Mezőkövesd
Új középpályás érkezett
A Mezőkövesd bejelentette Hajdú Roland érkezését. A 24 éves labdarúgó a Budafoktól érkezik, a legutóbbi szezonban 30 mérkőzésen 6 gólt szerzett.
Ex-Fradi
Heister új csapata
Marcel Heister érkezését bejelentette a horvát élvonalbeli Osijek. A Ferencváros és a Videoton korábbi labdarúgója az elmúlt két idényt már Horvátországban töltötte.
Tovább az összes átigazoláshoz