NB I: Bejelentették az újonc vezetőedzőjét - hivatalos

Dajka László a Ferencváros elleni mérkőzés után veszi át az egyelőre pont nélkül álló Kisvárda irányítását.
Budai László 2018. augusztus 6., hétfő 15:07
Dajka László a Ferencváros elleni mérkőzés után veszi át az egyelőre pont nélkül álló Kisvárda irányítását.
Szerző: Budai László 2018. augusztus 6., hétfő 15:07

A Kondás Elemérrel az Újpest elleni mérkőzés előtt szakított Kisvárda sportigazgatója, Révész Attila bejelentette: a jövőben Dajka László irányítja az együttest. A tréner a Fradi elleni összecsapás után veszi át az irányítást.

- Az látszik, hogy jó irányba mozdultunk el, ezért a jelenlegi stábtagokra a jövőben is számítunk – mondta Révész Attila sportigazgató a klubhonlapnak. - Ugyanakkor úgy ítélem meg, ezen a poszton különösen fontos a kötődés a városhoz és a csapathoz, hogy ne csak az egyéni érdek érvényesülése legyen az első.

Ennek mérlegelése alapján került képbe Dajka László, aki Kisvárdán járt gimnáziumba és felnőtt futballistaként itt mutatkozott be a csapatban. Ráadásul edzőként az utánpótlás terén is szerzett tapasztalatot, ami azért fontos, mert az akadémiánkon is lenne számára feladat. Szóbeli megállapodást kötöttünk vele, már a helyszínen látta az Újpest elleni meccsünket, de a korábbi két találkozónk felvételét is elemezte.

A héten megismerkedik klubunk felépítésével, a klubfilozófiával és a Ferencváros elleni mérkőzés után a felnőtt csapat vezetőedzői szerepkörét ő látja el.

Révész emellett a csapatot sújtó játékvezetői ítéletekről is nyilatkozott.

- Most már nem mehetünk el szó nélkül ezek mellett az ítéletek mellett, mert a háromból két tizenegyes jogtalan volt, a harmadik pedig túl szigorú kiállítással párosult. Látni kell tehát, hogy kiscsapatként kezelnek bennünket, holott mi valamennyi szereplőnek, így az ellenfeleknek és a játékvezetőknek is megadjuk a tiszteletet. Elvárjuk, hogy az utóbbiak is tegyék azt meg velünk szemben. Amúgy pedig nálunk a sportszerűség mindig is fontos szempont volt, nem véletlen, hogy az elmúlt három évben az NB II-ben kétszer az élen végeztünk ebben a kimutatásban, tavaly pedig a második helyen zártunk.

Átigazolások
Ferencváros
Szenegáli kiszemelt?
A belga RFC Liège kicsivel kevesebb, mint 1,5 millió eurót kérne a 22 éves szenegáli támadóért, Oumar Dioufért, akit állítólag az FTC is vinne. (Loïc Woos / Walfoot)
Ferencváros
Mi lesz Keitával?
Bár Naby Keita a Ferencvárossal tartott a spanyolországi edzőtáborba, továbbra sem tisztázott, hogy a guineai középpályás a zöld-fehérek játékosa marad-e.
Vasas
Visszatérő
Bánfalvi Gergő 2025 nyarán kölcsönbe érkezett Kazincbarcikára a Vasas FC-től, a pénteki nappal pedig visszatért az angyalföldi nevelőegyesületéhez.
Tovább az összes átigazoláshoz