A kisvárdai sportigazgató a sok légiós igazolásáról: "Ezt a kérdést le kéne végre zárni"

Révész Attila egy nemzetközi konferencián való részvétel után nyilatkozott a klub honlapján és elmondta: látják a fejlődést, de az öngólok képességbeli problémákat is felvetnek, és bár nem gondolnak a kiesésre, van tervük az NB II-re is, a 2018-ban hátralevő négy bajnokin pedig három győzelemben bízik.
Csakfoci Admin 2018. november 22., csütörtök 19:13
Révész Attila egy nemzetközi konferencián való részvétel után nyilatkozott a klub honlapján és elmondta: látják a fejlődést, de az öngólok képességbeli problémákat is felvetnek, és bár nem gondolnak a kiesésre, van tervük az NB II-re is, a 2018-ban hátralevő négy bajnokin pedig három győzelemben bízik.
Szerző: Csakfoci Admin 2018. november 22., csütörtök 19:13

A hét első felében a Wyscout 2018 elnevezésű konferencián vett részt Révész Attila, az élvonalban szereplő Kisvárda sportigazgatója. A szakember a kisvardafc.hu-nak adott interjújában a téli igazolásokkal, az eddigi szerepléssel és a bennmaradási esélyekkel kapcsolatban is nyilatkozott.

"Többször elmondtam már, hogy mi helyzetünk nagyon nehéz"

- Ezt a kérdést már nagyon sokat boncolgattuk, de le kellene végre zárni - mondta Révész arra a felvetésre, hogy csak külföldieket akarnak igazolni. - Többször elmondtam már, hogy mi helyzetünk nagyon nehéz, mert az észak-keleti országrészbe az amúgy is szűk piacról nem könnyű magyar játékost idecsábítani. Különösen télen, amikor azok a futballisták válnak szabaddá, akik valamiért nem kellettek a klubjuknak. Azt is tisztáznunk kell újra, hogy azok a játékosaink, akik tavaly már az NB II-ben is mi színeinkben szerepeltek, azok futballmagyarnak számítanak, ezt is figyelembe véve hivatalosan hét külföldi státuszú labdarúgónk van.

A tavalyi csapatból heten-nyolcan most is rendszeresen játszanak, de az eddigi eredmények azt mutatják, hogy ami az NB II-ben elég volt, az az élvonalban már kevés.

"További erősítésre szorul a játékoskeretünk"

- Látjuk a fejlődést, labdabirtoklásban és támadásvezetésben jócskán előreléptünk, de olyan egyéni hibákat követünk el, amelyeket követően összezuhan a csapat, és vereségekbe futunk bele. Mást ne mondjak, legutóbb az Újpest ellen vezetésünk birtokában két öngólt vétettünk. Ezek a gondok képességbeli problémákat is felvetnek, illetve tavaly nem büntették mindegyiket góllal, most viszont kíméletlenül. Biztos vagyok benne, hogy ezek a hibák egyre kevesebbet fordulnak majd elő, a játékosaink is egyre jobban felveszik az osztály ritmusát, de további erősítésre szorul a játékoskeretünk.

"Előfordulhat, hogy kiesünk, de akkor sem történik tragédia"

- Azért járom ennyit a világot, hogy ilyen módon is próbáljam tovább építeni a klubot. Nyugodtan állíthatom, a mi kapcsolati tőkénk nagyobb, mint a hazai konkurens kluboké, és ebből is több előnyünk származhat. Lehet, hogy sokan keserűek az eddigi szereplésünk miatt, de az elmúlt évek tendenciája, vagyis az újonc csapatok mérlegének ismeretében aligha várhatta azt bárki is, hogy a nemzetközi kupahelyekért leszünk versenyben.

Elhoztuk Kisvárdára az NB I mezőnyét, már eddig is játszottunk parádés meccseket, igazi futballhangulatban, a stadionunkat többször is megtöltve, akár már ennyivel is elégedettek lehetnénk. Igen, előfordulhat, hogy kiesünk, de akkor sem történik tragédia.

Az lenne az igazi dráma, ha arra a sorsra jutnánk, mint néhány kieső csapat, amely az egy évnyi NB I-es szereplés után szinte a megszűnés határára került. Ez nálunk nem fordulhat elő!

"Addig nem tudunk megbirkózni a feladattal, míg..."

- Hiába magasabb szintű a csapatjátékunk, mint korábban, addig nem tudunk megbirkózni a feladattal, míg gólt ajándékozunk az ellenfelünknek vagy egyenesen magunk rúgjuk az ő góljaikat. A hátralévő négy meccs közül kivenném a Fradi ellenit, ott kevés az esélyünk, de a Puskás Akadémia, a Diósgyőr és az MTK elleni meccseken egyértelműen győzelmi szándékkal lépünk majd pályára, ezeken kell annyi pontot kell szereznünk, hogy tavasszal reálisan indulhassunk harcba a bennmaradásért.

A TELJES INTERJÚ ITT OLVASHATÓ!
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz