Elégedett vagyok az őszi teljesítményemmel és azt szeretném, ha továbbiakban is úgy tudnám segíteni a csapatot, ahogyan ők is segítenek engem. Tisztában vagyok azzal, hogy mennyire fontos a szerepem a csapaton belül. A klub és a csapat is sokat vár tőlem, ezért minden egyes mérkőzést komolyan veszek. Nem szeretnénk csalódást okozni azoknak az embereknek, akik hisznek bennem – kezdte Gheorghe Grozav az őszi teljesítményének értékelését az M4 Sportnak.

15 mérkőzés, 1 349 játékperc, 7 gól és 4 gól passz – így teljesítette az őszi szezon 15 bajnoki mérkőzését a Kisvárda 29 éves román támadója, aki csapata 18 szerzett góljának 61 százalékában volt közreműködő. A román válogatott játékos kreativitása és játékintelligenciája nemcsak az ellenfeleit képes meglepni.

Néha előfordul, hogy a csapattársaim nem pontosan értik és érzik, hogy mit szeretnék a pályán, olykor-olykor ez kívülről is látszik. De ez nem gond.

Próbálom magamat és a játékomat is jobban megértetni a társaimmal. Van, hogy ez sikerül, és van, hogy nem.

A gyulafehérvári születésű labdarúgó 2019 januárjában igazolt a Kisvárdához, ahol minden téren megtalálta a számításait.

Nagyon jól érzem magam Magyarországon. Sikerült beilleszkednem és minden körülménnyel elégedett vagyok.

Terveim szerint még 2-3 évet szeretnék Magyarországon tölteni, aztán meglátjuk, mi lesz.

Az is nagyszerű, hogy viszonylag közel van az otthonom. Amikor lehetőségem van rá, mindig hazautazom. Emiatt is jól érzem magam itt Kisvárdán.

Grozav szerződése 2020 június 30-án lejár a Kisvárdánál. Így adja magát a kérdés, hogy mit vár a közelebbi és a távolabbi jövőtől.

Nem akarok elmenni Magyarországról. Kifejezetten jól érzem magam itt, de nem tudhatom, hogy mit hoz a jövő. Az átigazolási időszak csak most következik. Ha érkezik egy olyan ajánlat, ami klubnak és nekem is nagyon jó lehet, akkor meglátjuk – jelentette ki a jövőjével kapcsolatban a várdaiak román futballistája.