Fotó: molfehervarfc.hu

Kiderült, mikor kezdődik az NB I következő idénye és a nemzetközi selejtezők - a 2022/23-as szezon menetrendje

A nemzetközi kupákban a Fradi kezdi meg először a selejtezőket, két héttel később pedig a Kisvárda, a Puskás és a Vidi is pályára lép.
Nyikes Zoltán 2022. május 16., hétfő 15:45
Fotó: molfehervarfc.hu
A nemzetközi kupákban a Fradi kezdi meg először a selejtezőket, két héttel később pedig a Kisvárda, a Puskás és a Vidi is pályára lép.
Szerző: Nyikes Zoltán 2022. május 16., hétfő 15:45

Július utolsó hétvégéjén rendezik az első fordulót a labdarúgó OTP Bank Liga új idényében. A magyar szövetség (MLSZ) honlapján hétfőn közzétett versenynaptár szerint az első kört július 29-31-én, az idei utolsót november 11-13-án rendezik.

Ezt követően a katari világbajnokság miatt szünet következik. Az élvonal küzdelmei január 27-29-én folytatódnak és május 26-28-ig tartanak.

A Magyar Kupa első fordulóját augusztus 6-án, a döntőt pedig május 3-án játsszák.

A nemzetközi kupaporondon érdekelt magyar csapatok közül idén nyáron a Ferencváros lép először pályára, mivel a Bajnokok Ligája-selejtezőben az első mérkőzését július 5-én vagy 6-án, a visszavágót 12-én vagy 13-án játssza. A Kisvárda, a Puskás Akadémia és a MOL Fehérvár FC július 21-én és 28-án szerepel a Konferencia Liga selejtezőjében. (MTI)

Olvastad már?
Újpest: Távozhat a négyszeres bajnok magyar válogatott játékos
A csakfoci.hu úgy tudja, hogy az Újpest egyik nyári távozója Szakály Péter lehet.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz