NB I: Juhász fejese a kezdet volt, a Vidi három perc alatt lerendezte a Mezőkövesdet – videó

A nyolcadik helyen álló MOL Vidi FC hazai pályán 3-1-re legyőzte a Mezőkövesdet az NB I 3. fordulójából elhalasztott mérkőzésén, s így a fehérváriak már a negyedik helyen állnak az OTP Bank Liga tabelláján.
Csakfoci Admin 2018. szeptember 26., szerda 21:51
A nyolcadik helyen álló MOL Vidi FC hazai pályán 3-1-re legyőzte a Mezőkövesdet az NB I 3. fordulójából elhalasztott mérkőzésén, s így a fehérváriak már a negyedik helyen állnak az OTP Bank Liga tabelláján.
Szerző: Csakfoci Admin 2018. szeptember 26., szerda 21:51

TABELLA: AZ NB I ÁLLÁSA ITT!

Némi tapogatózással töltötte mindkét csapat a meccs első tizenöt percét. Ám a 18. percben Huszti jobboldali szöglete után Juhász fejjel továbbította a labdát a kapuba (1-0), majd három perccel később Milanov vezette a kövesdi védőkre a labdát - Stopirának passzolt, akinek a centerezését az érkező Katanec becsúszva a saját kapujába továbbította a labdát (2-0). Az első félidőben még Scsepovics is bevette a vendégek kapuját, de mindezt lesről tette, így kétgólos Vidi előnnyel mentek pihenni a felek.

A fordulás után próbálkoztak a kövesdiek szépíteni, de hol a fehérvári védők mentettek, hol elszórakozták a kínálkozó lehetőséget. Az újabb találatot végül a Vidi szerezte a 62. percben: Tóth hibáját kihasználva Milanov vezette a hazaiak kontratámadását, majd passzolt Scsepovicshoz, aki az üres kapuba gurított (3-0).

A bekapott gól után kettős cserével frissítettek a kövesdiek - többek között a korábbi Vidi-játékos André Alves is beállt. A hosszabbításban még Vajda szabadrúgásból bevette a Vidi kapuját, így kialakult a 3-1-es végeredmény, amivel a fehérváriak feljöttek a negyedik helyre a tabellán.

MOL Vidi - Mezőkövesd 3-1 (Juhász R. 19., Katanec 22. – öngól, M. Scsepovics 64., ill. Vajda S. 94.)

MOL Vidi: Tujvel - Nego, Juhász, Fiola, Stopira - Nikolov, Hadzic, Huszti (Berecz 86.) - Kovács, Milanov (Pátkai 77.)  - Scsepovics​ (Hodzic 86.)

Mezőkövesd: Dombó – Farkas, Pillár, Katanec, Vadnai – Szeles, Mevoungou (Meskhi M. 73.), Tóth B., (Szabály 67.) - Cseri (Alves 67.), Drazic, Vajda

Összefoglaló

Átigazolások
Belgium
Mátyus meglepő kinevezése
Mátyus János, a belga másodosztályban szerepelő Royal Olympic Charleroi új sportigazgatója bizonyítaná, hogy egy magyar szakember is megállja a helyét külföldön.
Szeged
Tóth-Gábor érkezett
A Szeged első osztályú tapasztalattal rendelkező, közel kétméteres, korábbi utánpótlás-válogatott támadót igazolt Tóth-Gábor Kristóf személyében.
ZTE
Érdeklődés 3 játékos iránt
Külföldi és hazai érdeklődésről írnak a ZTE FC játékosai iránt.
Tovább az összes átigazoláshoz