Hemingway: “Egy másik megszállott is dolgozott ugyanebben az ügyben”

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke és George F. Hemingway, a Budapest Honvéd FC tulajdonosa avatta fel november 22-én, csütörtökön a Budapest Honvéd FC-Magyar Futball Akadémia Utánpótlásközpontot, amellyel “egy minden igényt kielégítő, modern létesítményt kapott a Honvéd” – írja a kispesti klub közleményében.

– Sokan elképedtek és kinevettek, amikor azt a célt tűztük ki, hogy 2007 nyarára megteremtjük a megfelelő infrastruktúrát a Magyar Futball Akadémia létesítésére.

Azért valamilyen szinten szerencsém is volt, mert ugyanez időben egy másik megszállott is dolgozott ugyanebben az ügyben. Ez az úgyszintén elszánt ember nem Budapesten, hanem a fővárostól nem messze egy Felcsút nevű községben tevékenykedett. Őt Orbán Viktornak hívták, és éppen nem volt Magyarország miniszterelnöke,

de akkor is hitt a labdarúgásban, a magyar jövőben, és abban, hogy munka nélkül semmi sem teremtődik meg magától – mondta George F. Hemingway az avatóbeszédében, s arról is beszélt, hogy bár a beruházás nem volt olcsó, aki látja a létesítményt, az azt is látja, hogy minden forint jó helyre ment. – Az elmúlt években az infrastruktúra, a sportélet, a sportnak és benne a labdarúgásnak nyújtott támogatás régóta nem látott mértéket öltött. Az infrastruktúra kiépítése, a sportok, a sportolók és az akadémiák támogatása egy megfontolt terv részeként a magyar sport felemelkedésének záloga lett. Ebbe a tervbe illik be a ma a Miniszterelnök Úr által megnyitandó Magyar Futball Akadémia új otthona. Tegyük félre az álszerénységet, és beszéljünk a tényekről. Ez az utánpótlásközpont soha nem jött volna létre a jelenlevők szorgalma és a Magyar Kormány kitartó támogatása nélkül.”

Orbán Viktor: “Kevesen hisznek abban, hogy lesz még nagy a magyar futball”

A Honvéd tulajdonosa után Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke is megtartotta ünnepi beszédét.

– Az esemény nagyságát és súlyát jól mutatja, hogy körünkben van a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke is, Csányi Sándor, aki nyilván nem azért jött el, mert régi Honvéd-szurkoló, hanem mert a magyar futball számára kiemelkedő esemény a mai nap – mondta Orbán Viktor, aki a magyar futball egyik legfontosabb erőközpontjának nevezte a Honvéd akadémiáját, és hozzátette, a magyar futballra jellemző, hogy amikor a Honvédnak jól ment, akkor az egész magyar futballnak jól ment.

A futball környékén nagyon sok a kétkedő, kevesen hisznek abban, hogy lesz még nagy a magyar futball. Az én ars poeticámnak mondható, a meggyőződésem az, hogy akik egyszer feljutottak egy hegy tetejére, azok bízhatnak abban, hogy ez idővel újra sikerülni fog. Ha egyszer sikerült, akkor miért ne sikerülhetne másodszor, harmadszor, és újra és újra. Az önök legendás játékosai, Puskásék már bebizonyították, hogy mi magyarok is lehetünk világverő bajnokok.

Tisztelt hölgyeim és uraim, beszéljünk egyenesen: a magyar labdarúgásnak nem lehet kisebb célja, minthogy megismételjük Puskásék sikerét, és ennek az akadémiának sem érdemes kisebb célt maga elé tűzni, minthogy a nagy példaképekhez tehetségben, képzettségben és szellemiségben felérő labdarúgókat neveljen a sportágunk számára. Amit tudunk, mi ehhez segítségként megadunk, ezt a beruházást is segítettük, és támogatjuk az új Bozsik Stadion megépítését is, remélem, minél hamarabb ott is köszönthetjük majd egymást.”

A 4.2 milliárd forintos állami beruházás keretében épített központ a legkorszerűbb követelményeknek megfelelően készült el. A központban 5 db füves, és 2 db műfüves, sztenderd méretű futballpálya, valamint egy műfüves kispálya rendszer található. A pályák a Honvéd legendás alakjainak nevét viselik, így a játékosok Puskás Ferencről, Budai II Lászlóról, Détári Lajosról, Kozma Mihályról, Bozsik Józsefről, Tichy Lajosról, illetve Kocsis Sándorról elnevezett pályákon készülhetnek majd.

A futballpályák mellett egy erdei futópálya, illetve egy futódomb is kialakításra került. A pályák hatékony vízelvezetéssel, korszerű locsolási rendszerrel és pályavilágítással rendelkeznek. A műfüves és füves centerpálya lelátója 340-340 db fő befogadására alkalmas. A lelátó melletti büfék a szurkolók kényelmét hivatottak szolgálni.