Lanzafame: "Elégedetlenek vagyunk Rossi távozása miatt" - téma lett a Serie A-ba igazolása

A Honvéd olasz vezére elmondta, miért lehetett ezúttal a kispesti gárda a bajnok az NB I-ben.
Dudás Gábor 2017. június 6., kedd 15:43
A Honvéd olasz vezére elmondta, miért lehetett ezúttal a kispesti gárda a bajnok az NB I-ben.
Szerző: Dudás Gábor 2017. június 6., kedd 15:43

Hazájában is téma lett Davide Lanzafame sikere a Budapest Honvéd csapatával. A 30 éves támadó 11 góllal és 6 gólpasszal a bajnokság egyik legeredményesebb játékosa volt és rutinjával kulcsszerepet játszott a kispestiek 24 év után megszerzett aranyérmében.

 

A Tuttomercatoweb-nek beszélt az idényéről és csapata "titkáról".

- A kemény munka mellett a komoly bátorság és vakmerőség is kellett ennek a fiatal csapatnak a sikerhez. Jól használtuk ki a nagy riválisok botlását. Így most a BL júliusi selejtezőire készülhetünk, ami nem lesz könnyű. Rossi edzőtől szabad kezet kaptam a taktikát illetően, ami nekem nagyon jól jött, hiszen sosem voltam a túlzottan kötött játék híve. Sikerült gólokkal és gólpasszokkal visszafizetnem a bizalmát, szinte tökéletesen sikerült ez az idény a csapattal együtt. Elég nagy az elégedetlenség amiatt, hogy az edzőnk távozott, de szeretett volna új tapasztalatokat szerezni és új kihívásokat találni. Ehhez nagyon sok sikert kívánok neki – tette hozzá a támadó.

KIK LEHETNEK A HONVÉD ELLENFELEI A BL-BEN? - ITT A LISTA!

A Juventusnál nevelkedett egykori olasz U-válogatott futballista kapcsán felmerült az is, lehet-e esélye visszatérni a remekül sikerült idényt követően hazájába, akár a Serie A-ba?

- Nem hiszem, hogy visszatérek a Serie A-ba, nem lenne túl könnyű a visszakerülés és egyébként sem bántam meg a döntésemet, hogy idejöttem, itt sokkal nyugodtabban és koncentráltabban tudok futballozni – mondta Lanzafame.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
ZTE
Márton Gábor
Márton Gábor vezetőedző elmondása szerint a következő idényben is ő ül majd minden bizonnyal a Zalaegerszeg kispadján, és hosszabb távra tervez a kék-fehéreknél. (sportal.blikk.hu)
Tovább az összes átigazoláshoz