Honvéd: Lanzafamét több olasz csapatnak is beajánlották

Az egyik átigazolásokkal foglalkozó olasz portál szerint a Honvéd rutinos támadója több Serie B-s csapatnak is segítséget jelentene.
Nyikes Zoltán 2020. március 18., szerda 10:50
Az egyik átigazolásokkal foglalkozó olasz portál szerint a Honvéd rutinos támadója több Serie B-s csapatnak is segítséget jelentene.
Szerző: Nyikes Zoltán 2020. március 18., szerda 10:50

A most futó szezon elején tért vissza a Ferencvárostól a Budapest Honvédhoz Davide Lanzafame, akit a kispesti együttes idén nyárig kölcsönvett, kötelező kivásárlási opcióval.

Az olasz támadó akkor azt nyilatkozta a piros-feketék klubhonlapján, hogy nagyon reméli, a Honvéd lesz az utolsó csapata a karrierjében, éppen ezért eléggé meglepőnek mondható az a napokban megjelenő hír, ami Lanzafame esetleges olaszországi visszatéréséről szól.

A Tuttomercatoweb szerint az olasz támadó több Serie B-s együttes segítségére lehet a következő szezonban, így például a Crotone vagy a Frosinone számára is megoldást jelenthet, amennyiben az említett csapatok nem jutnak fel az élvonalba, de a Catania, Perugia, Chievo, Empoli vagy a Pescara is jól járna vele.

A 33 éves játékos a mostani NB I-es idényben 21 meccsen 11 gólt és 1 gólpasszt jegyez.

Olvastad már?
Koronavírus: Lanzafame és lányai Honvéd-, Fradi- és Vidi-mezben üzentek - videó
"Ebben a nehéz helyzetben nem számit, hogy melyik csapatnak szurkolsz, vagy milyen a bőröd színe. A legfontosabb, hogy EGYÜTT harcolhatunk a vírus ellen."
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Németh Hunor Vajk
Hosszú távú szerződést írt alá a dán Köbenhavnnál az U17-es magyar válogatott játékos, Németh Hunor Vajk.
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Tovább az összes átigazoláshoz