Csütörtök délután letette az állampolgársági esküt Uzoma Eke – jelezte péntek délután a honvedfc.hu. A nigériai születésű, a német utánpótlásban, majd a Bundesliga 2-ben szereplő balhátvéd 2012-ben igazolt először Magyarországra, a Pécsett eltöltött időszakai után 2017-ben lett a Balmazújváros játékosa, majd egy évvel később már a Honvéd szerelését öltötte magára.

– Szinte mindent megértek, de a beszédhez még gyűjtenem kell a bátorságot. – ecsetelte nyelvtudását a játékos a klubhonlapnak. – A feleségemtől és a nagyobbik lányomtól nagyon sokat tanultam, de még energiát kell fektetnem abba, hogy legyőzzem a félelmeimet és legyen bátorságom magyarul beszélgetni. Viszont tényleg majdnem mindent megértek már! A fiúk ugratnak is mindig az öltözőben, hogy „legyetek óvatosak Ekével, mert mindent ért!“

Nagyon különleges élmény volt (az eskü), nem is tudom igazából kifejezni az érzéseimet. Éjszaka nem is tudtam aludni, annyira boldog vagyok, hogy végre állampolgára lehetek annak az országnak, ahol ennyi szeretetet kaptam!

A 30 éves futballista 140 magyar csapatok színeiben lejátszott tétmeccsén 4 gólt és 11 gólpasszt jegyzett.