Honvéd: "A Videoton a legveszélyesebb ellenfél az NB I-ben"

Nem gondolja a támadó, hogy meggyengült volna a két kulcsemberét is elveszítő kispesti gárda.
Dudás Gábor 2017. január 20., péntek 20:29
Nem gondolja a támadó, hogy meggyengült volna a két kulcsemberét is elveszítő kispesti gárda.
Szerző: Dudás Gábor 2017. január 20., péntek 20:29

Holender Filip két csapattársa, Botka Endre (FTC) és Prosser Dániel (Puskás Akadémia) távozása ellenére sem gondolja úgy, hogy meggyengült volna az OTP Bank Ligában a második helyen telelő és Törökországban edzőtáboró Budapest Honvéd.

A magyar utánpótlás-válogatott játékosa a honvedfc.hu-nak nyilatkozott.

 

- Két csapattársunk ugyan távozott, de semmi nem változott, szeretnénk jól szerepelni. Ősszel nagyon sajnáltam, hogy vége lett a szezonnak, mert nagyon jó formában voltunk, futott a szekér. Edzünk, készülünk és remélem tavasszal meg tudjuk ismételni a jó szereplésünket.

A tavaszi rajt igencsak nehéz mérkőzésekkel indul. Melyiket szereted jobban, ha nehéz, vagy „könnyebb” ellenfelekkel kezdünk?

- Nekem mindegy, talán jobb is, hogy erősebb ellenfelekkel kezdünk, ha azokat a meccseket tudjuk hozni, akkor nagy esélyünk lehet akár a bajnoki címre is. Két fronton is áll a zászló, a bajnokságon kívül a Magyar Kupában is állunk. A rajtig azonban még nagyon sok munka vár ránk.

A riválisok beleerősítettek, a Ferencváros például válogatott játékosokat igazolt. A Videoton, Ferencváros és a Vasas közül melyiket tartod a legveszélyesebb ellenfélnek?

- Persze hallottam róla, hogy erősítenek az ellenfelek, de ez nem foglalkoztat, mi úgy fogunk játszani, - már nagyon várom -, hogy a pályán bizonyítsuk, hogy képesek vagyunk jó eredményt elérni, akkor is, ha nem igazolunk 10 játékost. Szerintem a mostani csapatunk tud produkálni. Nem akarom megkerülni a kérdést, szerintem a Videoton a legveszélyesebb ellenfél, de bárki ellen lépünk pályára mindent bele fogunk adni a győzelem érdekében. 

Aláírt a Lokihoz a kameruni válogatott csatár, Kleinheisler a Fradiban - hazai átigazolási hírek

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz