Honvéd: Akár 24 órán belül eldőlhet a nulla pontos Sannino sorsa

Az első négy forduló után a Honvéd pont nélkül kiesőhelyen áll az NB I-ben. Könnyen lehet, hogy Giuseppe Sannino állásába kerülhet az újabb vereség.
Privacsek András 2019. augusztus 25., vasárnap 12:55
Az első négy forduló után a Honvéd pont nélkül kiesőhelyen áll az NB I-ben. Könnyen lehet, hogy Giuseppe Sannino állásába kerülhet az újabb vereség.
Szerző: Privacsek András 2019. augusztus 25., vasárnap 12:55

A Debrecen elleni mérkőzést előtt már voltak olyan hangok, melyek szerint az olasz vezetőedző jövőjét illetően sorsdöntő meccs elé néz a Honvéd. Azóta már tudjuk, hogy a DVSC ellen sem jött össze a győzelem, sőt, még a döntetlen sem, így 24 órán belül dönthet a Honvéd vezetése arról, hogy Sannino folytathatja-e a munkát.

Elképzelhető azonban egy olyan forgatókönyv is, mely szerint a kispesti vezetőség megvárja a következő fordulót, és azt követően dönt Sannino sorsáról. Szeptember elején ugyanis a válogatott Eb-selejtezője miatt kéthetes szünet lesz a bajnokságban, így hosszabb idő állhat az esetleges új edző rendelkezésére, hogy felkészítse a csapatot a szezon további részére.

A következő fordulóban a Honvéd a szintén gyengélkedő Újpest vendége lesz. Az szinte biztosra vehető, hogy azon a mérkőzésen csak győzelemmel tudja megtartani állását az olasz szakvezető, ha egyáltalán ő vezetheti még akkor a Honvédot.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz