Gyász: Elhunyt a Honvéd örökös bajnok védője

Lukács Sándor 65 évet élt.
admin 2016. december 20., kedd 17:44
Lukács Sándor 65 évet élt.
Szerző: admin 2016. december 20., kedd 17:44

 

Tragikus hirtelenséggel, 65 éves korában elhunyt Lukács Sándor a Bp. Honvéd egykori védőjátékosa, aki 15 évig volt a Bp. Honvéd labdarúgója - számol be róla a klub hivatalos honlapja.

Lukács Sándor Kispesten nevelkedett, 1968 és 1983 között viselte a Honvéd piros-fehér mezét. Egyszeres bajnok (1979-80), háromszoros ezüstérmes (1971-72, 1974-75, 1977-78), egyszeres bronzérmes (1982-83), KK-döntős (1975 és 1978), MNK-döntős (1973).

A Budapesti Honvéd csapatában 261 bajnoki mérkőzésen lépett pályára és 6 gólt szerzett. A BEK-ben 5 alkalommal szerepelt. Az UEFA kupában 18 mérkőzésen háromszor volt eredményes. A válogatott címeres mezét 10 alkalommal öltötte magára. Ezután az MTK-ban, majd később alacsonyabb osztályban, a Ganz Mávag és a Dömsöd csapatában rúgta a labdát. 1996-ban visszatért Kispestre, ahol a tartalékcsapat edzőjeként dolgozott.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz