Fotó: www.honvedfc.hu

A Honvéd védője a Fradi-meccs után: "Többet érdemeltünk a vereségnél" - 4-5 gólszerzési lehetőségről beszélt

Mezghrani úgy látta, remek volt a csapatszellem, nagyot küzdöttek a Fradi ellen, ez pedig egy olyan pozitívum, amit magukkal kell vinniük a következő mérkőzésekre is.
Nyikes Zoltán 2020. november 23., hétfő 18:28
Fotó: www.honvedfc.hu
Mezghrani úgy látta, remek volt a csapatszellem, nagyot küzdöttek a Fradi ellen, ez pedig egy olyan pozitívum, amit magukkal kell vinniük a következő mérkőzésekre is.
Szerző: Nyikes Zoltán 2020. november 23., hétfő 18:28

Mint ismert, egygólos vendéggyőzelemmel zárult a Budapest Honvéd-Ferencváros összecsapás az NB I előző fordulójában, a hazaiak védője, Mohamed Mezghrani pedig úgy látja, több volt a meccsben, mint amit az eredmény mutat.

„Nagyon csalódott vagyok, hiszen óriási szükségünk lett volna a pontokra – mondta a találkozót követően Mohamed Mezghrani a klubhonlapon. – Úgy gondolom, hogy nem játszottunk rossz mérkőzést, és azt hiszem, többet érdemeltünk a vereségnél.”

A 26 éves védő hozzátette, nehéz szituációban van a csapata azáltal, hogy több játékos is csak nemrég állt ismét edzésbe, köztük ő maga is. Elárulta, fizikailag megérezte a kéthetes kihagyást, de azért dolgozik minden nap, hogy még erősebben térjen vissza, s bár még fel kell venniük a ritmust, ez nem jelenthet kifogást pályán.

„Tudjuk, hogy a Fradi ellen nem sokszor adódik helyzete egy csapatnak, nekünk viszont ezúttal volt négy-öt igazán jó lehetőségünk, amiből gólt tudtunk volna szerezni, azonban nem tudtuk kihasználni őket – tekintett vissza a találkozóra a védő. – Egy ilyen szintű csapat ellen minden lehetőséget meg kell ragadni, be kell fejezni a támadásokat, az utolsó pár méteren, az utolsó pár passznál okosabbnak kell lennünk. Emiatt persze csalódott vagyok, ugyanakkor egy kicsit örülök is, mert remek volt a csapatszellem, nagyot küzdöttünk ezen a találkozón. Ez pedig szerintem egy olyan pozitívum, amit magunkkal kell vinnünk a következő mérkőzésekre is.”

A belga-algériai játékos azt is elmondta, nagyon hiányoztak a szurkolók a lelátóról, akiknek távollétében teljesen más hangulata volt a mérkőzésnek. Ugyanakkor azt is fontosnak tartja, hogy a jelenlegi helyzetben mindenki óvja egészségét, s bízik abban, hogy mielőbb túllépünk ezen az időszakon, mert – mint mondja – nagy szükségük van a drukkerek támogatására.

„A legfontosabb most, hogy pontokat szerezzünk, semmi más nem számít – mondta a következő kihívásokról Mohamed Mezghrani. – Még keményebben kell dolgoznunk a folytatásban, hogy áttörjük a gátakat. Ebből a meccsből ki lehet indulni, mert tényleg remek egységet alkottunk, erre kell építkeznünk, hogy győzelmeket szerezzünk és végre olyan helyet foglaljunk el a tabellán, amit ez a csapat megérdemel. Jó játékosaink vannak, jó csapatunk van, be kell bizonyítanunk, hogy többre vagyunk képesek.”

Neked ajánljuk
Átigazolások
Videoton FC Fehérvár
Kocsis Gergő
Honlapunk úgy értesült, hogy Kocsis Gergő személyében hamarosan újabb érkezővel bővül a fehérváriak kerete.
Fradi/Loki
Varga Ádám
A Ferencváros kapusa, Varga Ádám kölcsönben érkezett a Lokihoz.
Újpest
Baranyait kölcsönadhatják
Damir Krznar vezetőedző a klubhonlapon elmondta, nem tudja a megfelelő játéklehetőséget garantálni Baranyai Nimródnak, ezért ismét kölcsönadnák a fiatal játékost.
Tovább az összes átigazoláshoz