A Honvéd-tulaj olyan futballt látott csapatától, ami itthon nagyon ritka: "Úgy igazoltunk, ahogy azt elképzeltem"

Mendelényi Dániel elmondta, milyen futballt vár csapatától és hogy ehhez milyen személyi változásokat eszközöltek.
Dudás Gábor 2020. augusztus 13., csütörtök 16:46
Mendelényi Dániel elmondta, milyen futballt vár csapatától és hogy ehhez milyen személyi változásokat eszközöltek.
Szerző: Dudás Gábor 2020. augusztus 13., csütörtök 16:46

A Budapest Honvéd társtulajdonosa, Mendelényi Dániel a klubtelevízió legfrissebb adásában beszélt többek között a tavalyi tulajdonosváltásról, a koronavírus okozta hatásokról, az igazolásokról, a nyári változásokról és a célkitűzésekről is. De szót ejtett arról is, milyen futballt vár el csapatától.

- Olyan játékot szeretnék látni, ami élvezhető, nem hagyjuk az ellenfelet, nem húzzuk az időt, hanem látványos, szórakoztató futballt játszunk - mondta a társtulajdonos, aki arról is beszélt, milyen személyi változások mellett döntöttek a látványos foci érdekében is.

- A változásokat felülről kezdtük meg: Urbányi István személyében új sportigazgató érkezett. Leigazoltuk aztán az NB I egyik legjobb edzőjét, Bódog Tamást, innentől kezdve pedig úgy történtek az átigazolások, ahogy azt egy klubtulajdonos elképzeli. Válogatott kerettag, magyar játékosok érkeztek, egyre több fiatalt épít be a stáb a csapatba.

Látva a felkészülési mérkőzéseket, olyan futballt is láttam, amit nagyon ritkán látni a magyar futballpályákon.

Támadó, agilis foci, a lehető legnagyobb tempóban futballozó játékosok, ráadásul mindezt a felkészülési időszakban. Jó volt ezt látni, és azt is, hogy egyre több fiatal srácot építünk be az akadémiáról, akik eredményesek is, ráadásul a hozzáállásuk az edzéseken és mérkőzéseken is félelmetes - tette hozzá.

A Honvéd eddigi nyári igazolásai:

Érkezett: Kesztyűs Barna (Paks, kölcsön után végleg), Davide Lanzafame (FTC, kölcsön után végleg), Zsótér Donát (Újpest, lejárt a szerződése), Baráth Botond (Sporting Kansas City), Tóth-Gábor Kristóf (Haladás), Tamás Krisztián (MOL Fehérvár), Nagy Sándor (DVSC),  Boubacar Traore (CA Bizertin)

Távozott: Mayron George (Midtjylland, kölcsönből vissza), Patrick Ikenne-King (MTK, kölcsönből vissza), Tonci Kukoc (szerződése lejárt), Lefkovits Robi (szerződése lejárt), Kovács Nikolasz, Tóth Péter, Irimiás Gergő, Zvara Levente (Ajka, kölcsönben), Májer Milán (ETO, kölcsönben), Temesvári Attila (ETO, kölcsönben)

Átigazolások
Légiósok
Szalai nem megy sehová
"Komolytalan hír, az illetékes újságíró már elnézést is kért" - ezzel a nyilatkozattal lőtte le a Szalai Attila távozásáról szóló török kacsát a védő ügynöke, Ibra Polat a Blikknek.
Csíkszereda
Több magyar távozhat
Szabó Bálinttal télen szerződést bonthat a Csíkszereda, a játékosért ügynöke szerint NB I-es és NB II-es klub is érdeklődik. Mellette Kelemen Dávid és Kaján Norbert távozására is van esély. (NSO)
Légiósok
Nem maradhat a braziloknál
Nem kapott munkavállalási engedélyt és elutasították a további vízumkérelmemet a 20 éves Barkóczi Benedeknek, akinek így el kell hagynia Brazíliát. (Barkóczi Beni Facebook)
Tovább az összes átigazoláshoz