7 éve nem volt ilyen a magyar fociban: A Honvéd kupagyőzelme lezárt egy korszakot

2013 óta a kupát, 2014 óta pedig a bajnokságot sem tudta megnyerni magyar szakvezető. Most az MK-ban megszakadt a sorozat.
Dudás Gábor 2020. június 4., csütörtök 8:40
2013 óta a kupát, 2014 óta pedig a bajnokságot sem tudta megnyerni magyar szakvezető. Most az MK-ban megszakadt a sorozat.
Szerző: Dudás Gábor 2020. június 4., csütörtök 8:40

Pisont István személyében hét év után vezetett Magyar Kupa-győzelemre csapatot magyar edző, miután a Bp. Honvéd 2-1-re legyőzte a szerdai fináléban a Mezőkövesd együttesét (és nyilván ugyanez lett volna a helyzet, ha a Kuttor Attila irányította csapat ér révbe). Érdekesség, hogy Pisont a Honvéddal játékosként is megnyerte a Magyar Kupát, 1989-ben, és ő lett a klub történetében a második (Komora Imre után), aki futballistaként és trénerként is MK-győztes lett.

Legutóbb 2013-ban fordult elő, hogy hazai szakembert ért a csúcsra a második számú hazai sorozatban, akkor Kondás Elemér a DVSC-vel győzött a Győri ETO FC elleni döntőben (2-1). Azóta Bene Ferenc (DVTK - az eltiltott Szivics Tomiszláv hiányában), Pintér Attila (Puskás Akadémia) és Supka Attila (Honvéd) is döntőzhetett a magyar edzők közül, de végül egyikük sem tudta megszerezni csapatával a trófeát.

MK-győztes edzők 2013 óta:

2013: Kondás Elemér (DVSC)

2014: Nebojsa Vignjevic (Újpest)

2015: Thomas Doll (FTC)

2016: Thomas Doll (FTC)

2017: Thomas Doll (FTC)

2018: Nebojsa Vignjevic (Újpest)

2019: Marjo Nikolic (Vidi)

2020: PISONT ISTVÁN (Honvéd)

Hasonló a helyzet egyébként az NB I-ben is, igaz, itt "csak" hat éve állnak első hely nélkül a hazai szakemberek. 2014-ben ugyancsak Kondás Elemér, illetve a DVSC lett az aranyérmes, ám azóta csupa külhoni tréner nyert, sorrendben Joan Carrillo (Vidi), Thomas Doll (FTC), Marco Rossi (Honvéd), Marko Nikolic (Vidi) és Szergej Rebrov (FTC).

Látva a mostani idény alakulását és állását, aligha ebben a szezonban fog megszakadni a széria.

Olvastad már?
Pisont: „Most melózni kellett az eredményért”; Kuttor: „Jól játszottunk” – így látták az edzők a kupadöntőt
Pisont István, a friss Magyar Kupa-győztes Honvéd vezetőedzője felelevenítette a kispestiek ’89-es győzelmét, amelyből játékosként vette ki a részét. Kuttor Attila, a Mezőkövesd mestere szerint azt csinálták a fináléban, amit eddig is képviseltek.
Elolvasom
Átigazolások
Liverpool
Profi szerződést kaphat a magyar tehetség
Az Index információja szerint hosszú távú profi szerződést kaphat a Liverpoolnál az akadémia magyar tehetsége, Farkas Erik. Erre az FA előírásai szerint decembertől kerülhet sor.
Örményország
Örmény kapus jöhet az NB I-be
Suren Meliksetyan információja szerint többek között francia első- és másodosztályú, illetve magyar klubok is érdeklődnek a Pjunyik örmény válogatott kapusa, Henri Avagyan iránt.
Ferencváros
Naby Keita
"Ez a futball, sohasem tudhatjuk, mi történik. Semmi biztosat nem tudok most mondani, csak hogy szeretem ezt a csapatot" - Naby Keita kölcsönszerződése az év végén jár le a Fradinál. (Mandiner)
Tovább az összes átigazoláshoz