Hipp: "Nem kivégzésre megyünk", Fernando játékosai szomorúak és gondterheltek voltak – ezt várják az edzők

A Vasas edzője csapata egységében látja a siker titkát a Debrecen ellen, a Balmazújváros pontokat rabolna a Puskás Akadémiától. Összegyűjtöttük, mit várnak az edzők a forduló mérkőzéseitől.
Csakfoci Admin 2018. április 28., szombat 13:11
A Vasas edzője csapata egységében látja a siker titkát a Debrecen ellen, a Balmazújváros pontokat rabolna a Puskás Akadémiától. Összegyűjtöttük, mit várnak az edzők a forduló mérkőzéseitől.
Szerző: Csakfoci Admin 2018. április 28., szombat 13:11

TABELLA: ÍGY ÁLL AZ NB I - KATTINTS!

Debrecen – Vasas, 17:00

Herczeg András (Debrecen): – Nem tudjuk még pontosan, hány hiányzónk lesz, az biztos, hogy Varga Kevin öt sárga lap miatt nem léphet pályára, míg Ferenczi János és Bódi Ádám sérüléssel bajlódnak, biztosan nem játszhatnak, Könyves Norbert és Justin Mengolo szereplése pedig kérdéses – tudtuk meg Herczeg Andrástól, a DVSC vezetőedzőjétől. - Még egyszer sem sikerült olyan összetételben játszani, mint az ősz folyamán, ami azért probléma, mert nehéz úgy, hogy három-négy játékos mindig hiányzik sérülés vagy eltiltás miatt, de le kell küzdeni a gondokat, mert nagyon nagy szükségünk van a Vasas elleni három pontra. Azok a csapatok, amelyek a kiesés ellen küzdöttek, és tavasszal eljöttek hozzánk, megvertek minket, de jó lenne, ha ez most változna, és az angyalföldieket le tudnánk győzni. Kell hozzá akarat, szenvedély, higgadtság, türelem és jó játék. Muszáj labdabiztosnak lenni, felvállalni az előre játékot, lendületességet és a koncentrációt mind a két kapu előtt. Nem lehetnek figyelmetlenségek, mint az elmúlt két találkozón. (dvsc.hu)

Michael Oenning (Vasas): – A Debrecen a játékerejét tekintve az egyik legjobb csapat ma Magyarországon. Minden esélyük megvan arra, hogy a tabella harmadik helyét megszerezzék, és ezt meg is fogják próbálni. Nem tehetünk mást, minthogy csapatszinten, egységes fellépéssel megakadályozzuk az eredményes játékukat, már csak azért is, mert az előző egymás elleni mérkőzéseket tekintve, van mit javítanunk. Emiatt egy intenzív és jó minőségű találkozóra számítok. (dvsc.hu)

Mezőkövesd - Honvéd, 17:00

Dombó Dávid (Mezőkövesd játékosa): – Úgy érzem, hogy néhány meccsben több volt, mint amit ki tudtunk belőle hozni. a Fradi ellen is jól játszottunk az első 30 percben, és a semmiből szereztek vezetést. Így a második félidőben már hitehagyottabban játszottunk. Úgy érzem, a koncentráció hiánya vezetett ahhoz, hogy nem tudtuk ezeket a helyzeteket kihasználni. Ezen kell elsősorban a Honvéd ellen javítani. Jó játékosaik vannak, nagyon kell rájuk figyelni, az adódó lehetőségeket pedig ki kell használni. (m4sport.hu)

Paks - Videoton, 17:00

Csertői Aurél (Paks): – A bajnokság megnyerésére törő ellenfél érkezik hozzánk, egy bivalyerős játékosállománnyal. Mi a Ferencváros ellen mutatott formánkból tudunk építkezni, de leginkább az ott mutatott mentális erőnkből. A játékunkban még javulnunk kell. Az biztos, hogy még sok pontra van szükségünk. A Vidi ellen mindenből a maximumra lesz szükségünk ahhoz, hogy jó eredményt tudjunk elérni. (vidi.hu)

Marko Nikolics (Videoton): – Ahogyan többször elmondtam korábban, nagyon érdekesen alakul a bajnokság, hiszen szinte minden csapat komoly célokért küzd. Ketten harcolunk a bajnoki címért, négy csapat egymáshoz közel küzd az európai kupaszerepléshez, hat csapat pedig a kiesés elkerüléséért lép pályára meccsről-meccsre. Egyik meccsen sincs egyértelmű favorit, ez alól a mi, Paks elleni találkozónk sem kivétel. Nagyon tisztelem ellenfelünket, egy jó csapatról van, több remek játékos van a keretben, említhetném Harasztit, Hanh-t, a Simon-testvéreket, Papp Kristófot, vagy persze a csapatkapitányt, Szabó Jánost. Szerintem jó focit játszanak, edzőjük régóta a gárda mellett van, kellemetlen ellenük focizni, szóval mindenképpen nehéz mérkőzésre számítok. Száz százalékos koncentrációra van szükség ellenük a győzelemhez, minden részletnek a helyén kell majd lennie a három ponthoz. (vidi.hu)

Puskás Akadémia – Balmazújváros, 17:00

Pintér Attila (Puskás Akadémia): – Folyamatosan azon dolgoztunk-dolgozunk, hogy egyre jobbak legyünk. Van egy hároméves tervünk, úgy gondolom, annak megfelelően alakul az együttes. Öröm látni, hogy a játékosok hétről hétre bizonyítanak, és egyre jobban teszik a dolgukat a pályán. Talán sokan nem tudják, de minden csapatnak vannak fejlődési fázisai. Az első a formálódás, a második a viharzás, a harmadik a normalizálódás, a negyedik a teljesítés szakasza. Ezeken a nekünk is át kellett-át kell esnünk, enélkül lehetetlen az építkezés. Minden mérkőzés nehéz, ez is az lesz, de mindenképpen meg kell szereznünk a három pontot. Egy lépcsőfokkal feljebb léptünk, de további sikerekre van szükségünk ahhoz, hogy a kitűzött célunkat teljesíteni tudjuk. (pfla.hu)

Horváth Ferenc (Balmazújváros): – Minden mérkőzés más és más, nincs két egyforma találkozó. Jó csapat a Puskás Akadémia, nem lesz könnyű dolgunk, de minden pontra szükségünk van, így pontért, pontokért megyünk Felcsútra. (pfla.hu)

Újpest – Diósgyőr, 17:00

Novothny Soma (Újpest játékosa): – Nehéz bármi okosságot mondani, hiszen szerintem a Diósgyőr játékosai sem tudják, hogy mit fognak játszani szombaton, nemhogy mi innen Pestről. Új edző, új impulzus, biztos vagyok benne, hogy minden játékos bizonyítani akar az új edzőnek, hogy helye van a kezdőcsapatban. Mindig nehéz egy ilyen csapat ellen játszani, bár én úgy gondolom, hogy a Bódog Tamás-féle Diósgyőr ellen is nehéz meccset játszottunk, hiszen nehéz volt a folyamatos pressinget elviselni kilencven percen keresztül. Érdekes mérkőzés lesz, nem nagyon tudunk felkészülni belőlük, csak a saját játékunkra koncentrálunk. (m4sport.hu)

Fernando (Diósgyőr): – Én is most láttam először a gyepet és a stadiont belülről, és megmondom őszintén, hogy le vagyok nyűgözve. Ami a nagycsapatot illeti, rossz volt látni, hogy sok játékos szomorúnak és gondterheltnek tűnt, de örülök, mert 4-5 edzés után most már sokkal jobb a helyzet. Minél hamarabb szeretnénk kivívni a bennmaradást, a célunk éppen ezért nem is lehet más Újpesten, mint a győzelem. (amigeleken.hu)

Ferencváros – Haladás, 19:30

Thomas Doll (Ferencváros): – Muszáj többet mozognunk a pályán, nagyobb nyomást kell helyezni az ellenfélre és gyorsabban kell passzolnunk, hogy jobb pozícióba kerülhessünk a mérkőzéseken. Ez fokozottan igaz a pálya utolsó kétharmadára, sokkal többet kell mozognunk, el kell kérni a játékszert. Labda nélkül is rengeteget kell futnunk, ezeket átbeszéltük a játékosokkal és videóztunk is róla. Ennél sokkal többre vagyunk képesek, és ezt a csapat is nagyon jól tudja. Két döntetlen után fogadjuk a Haladást, pontokat veszítettünk, így megelőzött a minket a Videoton. A bajnokság kimenetelét azonban még mindig befolyásolhatjuk. Meg kell nyernünk minden mérkőzést, így a Haladás ellenit is. A szombathelyiek küzdenek a bentmaradásért, így biztosan nem lesz könnyű találkozó. A győzelem azért is fontos, hogy jó pozícióban várhassuk a Videoton elleni összecsapást. A fiúk bizonyították a héten az edzéseken, hogy mire képesek, ugyanezt szeretném a pályán is látni szombaton. (fradi.hu)

Michal Hipp (Haladás): – Hiába vagyunk négy meccs óta veretlenek, a Debrecen és – különösen – a Balmazújváros elleni hazai döntetlen bosszant. A szombati mérkőzés toronymagas esélyese a Ferencváros, a Fradi számára valamennyi meccsen csak a győzelem elfogadható. Nem hiszem, hogy a hazaiak legutóbbi pontvesztésük miatt ezúttal kettőzött erővel hajtanának ellenünk: szerintem, ha nyertek volna, ugyanúgy beleadnának apait-anyait. Hazai pályán az FTC erőszakos, agresszív támadófutballt játszik, nem lesz könnyű dolgunk. De nem „kivégzésre” megyünk, hanem, hogy egy jó hangulatú és számunkra eredményes meccset játsszunk. Ehhez az kell, hogy megismételjük az őszi teljesítményünket, amikor 2-1-re legyőztük a Fradit. Myke Ramos, Mészáros Karol, Tóth Máté, Jancsó András, Michal Rabusic, Gyurján Márton sérült, és kérdéses a derekával bajlódó Király Gábor játéka.  (haladas.hu)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz