A válogatott mérkőzések miatti, kéthetes szünetben már a második új igazolását jelentette be a Haladás: kedden a 34-szeres grúz válogatott védekező középpályás, Murtaz Daushvili szerződtetését jelentették be, míg pénteken újabb játékost igazoltak a zöld-fehérek: a 27 esztendős német-ghánai támadó középpályás, Reagy Ofosu a bajnokság végéig írt alá – írja a haladas.hu.

A Hamburgban született futballista hétfő óra próbajátékon szerepelt Szombathelyen és mivel játéka elnyerte a szakmai stáb tetszését, a klub szerződtette. Ofosu a Hamburg korosztályos csapataiban futballozott, majd a kikötőváros második együttestől a szintén német Ingolstadthoz került. Ezt követően szerepelt még a szintén német Chemnitz, az osztrák Grödig, a holland Nijmegen, a horvát NK Istra együttesében, legutóbb pedig a szlovák Spartak Trnavát erősítette. Utóbbiban egy év alatt 18 bajnokin két gólt szerzett.

A 179 centiméter magas futballista elsősorban a támadószekció bal oldalán érzi otthon magát, de a jobb oldalon, valamint a csúcsék mögötti pozíció is fekszik számára.