Honlapunkon is beszámoltunk a hétfői napon arról, hogy az NB I-ben sereghajtó Szombathelyi Haladáshoz próbajátékra érkezett az osztrák bajnok védő, Lukas Rotpuller, akivel kapcsolatban érdekes adatra hívta fel a figyelmet a Kronen Zeitung.

A 27 éves játékos 2018 februárjában igazolt a spanyol másodosztályú Real Valladolidhoz, ahol azonban egyetlen mérkőzésen sem jutott szóhoz, így nyáron távozott onnan, azóta pedig nincs csapata. A spanyolokhoz is úgy ment már, hogy előtte hónapokon át nem játszott.

Rotpuller legutóbb 2017. május 25-én lépett pályára tétmeccsen még az Austria Wien játékosaként a Red Bull Salzburg ellen, azaz közel hatszáz napja – egészen pontosan 594 – nem mérettetett meg „éles” mérkőzésen. Ha a szombathelyiek leigazolták volna, akkor február elején szerepelhetett volna ismét bajnokin, amivel túllépte volna a 600 napos határt is.

Rotpuller azonban nem lesz a Haladásé, az ok pedig közvetett módon a meccshiányban keresendő: ahogy arról a klub hivatalos honlapja beszámolt, Lukas Rotpuller szerdán távozott a vasi megyeszékhelyről. A szakmai stábra ugyan jó benyomást tett a belső védő, ám fizikálisan jelentős a lemaradása, így nem kapott szerződést a zöld-fehérektől.