Mészöly már nem hisz benne, hogy csatárt tud igazolni: „Mervó még nem mondott nemet”

Mészöly Géza, a Haladás vezetőedzője szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy az átigazolási szezon végéig még egy gólerős támadót tudnak igazolni.
Privacsek András 2017. február 13., hétfő 10:49
Mészöly Géza, a Haladás vezetőedzője szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy az átigazolási szezon végéig még egy gólerős támadót tudnak igazolni.
Szerző: Privacsek András 2017. február 13., hétfő 10:49

Mészöly Géza az M4 Sport, Sportreggeli című műsorában beszélt a Haladás nehézségeiről és terveiről.

- Kevés gólt szereztünk a felkészülési mérkőzéseken, ezért továbbra is igény van egy gólszerző csatárra. Bízom benne azonban, hogy azok között is megtaláljuk a góllövő játékosokat, akik szombaton pályára lépnek. Még pár óra van az átigazolási szezonból, de már szkeptikus vagyok azzal kapcsolatban, hogy sikerül-e támadót igazolnunk. Sajnos vannak hiányzóink, Gaál Bálinttal 7 gól távozott. Király Gabi még sérült, bizonytalan, hogy mikor térhet vissza. Németh Márió, a csapatnak fontos játékosa, de térdműtét után lábadozik, ahogy Rózsa és Jánvári sem állhat a rendelkezésünkre még egy ideig. Három támadó is érkezett, ugyan, de egyikük sem olyan, akit berakok a csapatba és azonnal rúgja a gólokat. Mészáros Karol jó játékos, de ki kell hozni belőle, ami benne van, ez nem megy egyik hétről a másikra. Sajnos Kurányit nem tudtuk leigazolni, mivel a szponzorok annyira nincsenek ott mögöttünk, hogy ilyen lehetőségeink legyenek. Radónál nem az anyagiak döntöttek, Thomas Doll számít rá, így a Ferencváros nem adja kölcsön. Mervó Bence nemet még nem mondott, de nagyon igenek sincsenek vele kapcsolatban.

 

A vezetőedző beszélt a tavaszi szezonról is.

- Az a célunk, hogy minél előbb megszerezzük azt a pontszámot, amivel bebiztosítjuk az NB I-es tagságunkat. Fontos, hogy a helyzeteket góllá váltsuk, ha ebben fejlődünk, akkor eredményes szezont zárhatunk. Az utolsó fordulókban már nem szeretnénk izgulni. Az első fordulóban egy nagyon szervezett Vasas lesz az ellenfelünk, nagyon jó játékosai vannak, akik összeértek, jó pár ezer drukkerre lehet számítani, akik kiállnak a csapatuk mellett. Nehéz meccs lesz, de szeretnénk eredményesen kezdeni a tavaszt.

Így add a csakfoci.hu-t a mobilod főképernyőjéhez!

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz