Az OTP Bank Liga utolsó helyén álló, utolsó hat meccsét egyaránt elveszítő Haladásra a listavezető Ferencváros vár szombaton, a 14. fordulóban. A szombathelyiek szakvezetője, Horváth Ferenc (az említett hat találkozóból ötöt veszített el vele a Hali) arról is beszélt a Népszavának, hogyan próbálták meg felrázni a játékosokat.

A játékosok sajnos hozzászoktak, hogy sorozatban jönnek a pofonok, ezért pszichésen nagyon alulról indultunk, amikor átvettem a csapat irányítását. Több csapatépítő programon túl vagyunk már, de az igazi gyógyszer a mi helyzetünkben egy győzelem lenne. A legnagyobb sikert a Ferencváros legyőzése jelentené, az olyan lenne, mint egy hollywoodi sikersztori. Pontosan tudjuk, hogy egy nagyon jó Ferencvárossal fogunk játszani, de az a győzelem olyan lendületet adna a csapatnak, amely több fordulón keresztül kitartana – nyilatkozta a tréner.

Az FTC hetek óta nem kapott akciógólt, eddigi egyetlen vereségét pedig éppen egy 60 méterről kapura rúgott szabadrúgás okozta Felcsúton. Megkérdezték Horváthot, hogy a héten gyakorolták-e a távoli szabadrúgásokat is?

Mi még nagyobb szenzációt szeretnénk, ezért 70-ről gyakoroljuk a szabadrúgásokat – szólt a válasz.

Az utóbbi mérkőzésen, Újpesten már nem Király Gábor, hanem Rózsa Dániel védte a szombathelyi kaput, mondhatni kevés sikerrel, hiszen a 2-0-s vereség során a második találatban ő volt a legfőbb felelős, hibája után talált Obinna a kapuba.

A Király-dolgot nem mondanám ügynek, máshol is elő szokott fordulni egy gyengélkedő csapat életében, hogy lecserélik a kapust. Korábban is elmondtam, a döntésem nem azt jelenti, hogy Király Gábor soha többé nem véd már a Haladásban. (…) Valóban nem egyszerű a helyzet, de valahogy ezt is meg fogjuk oldani, bízom benne, hogy jól fogunk dönteni. (…) Még gondolkodom ezen – mondta annak kapcsán a Hali edzője, hogy döntött-e már a kapuskérdést illetően.

TOVÁBB: A teljes interjú itt olvasható!