A Haladás egymás után kétszer is kikapott, utolsó lett a Király Kupán

Előbb a Paks, majd a Sopron győzte le Mészöly Géza együttesét.
Budai László 2017. július 1., szombat 17:22
Előbb a Paks, majd a Sopron győzte le Mészöly Géza együttesét.
Szerző: Budai László 2017. július 1., szombat 17:22

A Király - Tóth D., Jagodics, Devecseri, Bosnjak - Simon -  Kiss B.,  Williams, Tóth M., Halmosi – Grumics kezdővel felálló Haladás előbb a Paks ellen lépett pályára a 14. Király Kupán. A kétszer 30 perces találkozón a tolnaiak szereztek vezetést: Szakály akadt fent Simonon a tizenhatoson belül, a megítélt büntetőt Bertus lőtte be – számolt be róla a haladas.hu. A Paks a második játékrészben még egyszer eredményes volt: az egyedül kilépő Szakály a mellette futó Barthához passzolt, aki 18 méterről ívelt a kijövő Király miatt üresen maradt kapuba (0-2).

A szombathelyiek ezután a Sopronnal is megmérkőztek (kezdő: Gyurján - Polgár, Schimmer, Kovács, Németh M. - Tóth B., Petró - Mészáros, Rácz, Medgyes – Bamgboye), de ezúttal sem jártak sikerrel, a soproniak Sifter góljával győzni tudtak (0-1).

Ezzel biztos, hogy a Hali lesz az utolsó a Király Kupán, míg az első két hely sorsáról a Paks-Sopron összecsapás dönt.

Átigazolások
NB I
Szerb kapus a célkeresztben
A szerb Radnbicki Nis 23 éves, lejáró szerződésű kapusa, Strahinja Manojlovic magyar, lengyel, ukrán és török klubok érdeklődését is felkeltette. (cagdaskocaeli.com.tr)
Légiósok
Lisztest eladják?
A német Eintracht Frankfurt a kölcsönben az FTC-nél szereplő Lisztes Krisztián eladásából is bevételt remélhet a nyáron. (Frankfurter Allgemeine)
Videoton
Murka is marad
A Vidi alapembere, Murka Benedek is meghosszabbította szerződését a klubbal.
Tovább az összes átigazoláshoz