A bajnok és kupagyőztes Ferencváros a kieső Gyirmót otthonába látogatott a szombati játéknap első meccsén. A zöld-fehérek igencsak felforgatott kezdővel álltak ki, a Paks elleni szerdai kupadöntőről egyedül csak Samy Mmaee maradt a csapatban.

I. félidő

Ahogyan az várható volt, már az első percektől mezőnyfölényben játszott a Ferencváros, ám a nagyobb helyzetekre sokáig várni kellett, a mérkőzés elején Gavric lövése volt egyedül ígéretes. A 19. percben aztán már egy komolyabb lehetőséget is feljegyezhettünk, amikor Besictől kapott jó kiugratást Bassey, aki egy az egyben vihette a labdát Rusákra, de hosszan tolta meg, így a kapus menteni tudott.

A 24. percben Loncar a bal oldalról tört be a 16-oson belülre, megcsinált egy cselt, majd éles szögből, 7 méterről célba vette a bal alsót, nagyon keveset tévedett. Egy minutummal később öt fradista vezette három gyirmóti védőre a labdát, amit Marin kitett a jobbján érkező Wingóhoz, a szélső helyzetét pedig védte Rusák.

A hazaiak első komolyabb próbálkozására a 40. percig kellett várni, Medgyes 15 méterről vette célba a bal sarkot, de egy keveset tévedett.

Közvetlenül a szünet előtt aztán góllá érett a Fradi fölénye: Zubkov kiugratása után Bassey lőtt 7 méterről a rövid, bal alsó sarokba, 0-1.

II. félidő

Csertői Aurél a szünetben hármat is cserélt, ez pedig meg is tette a hatását. Ugyan az első két helyzet a vendégek előtt adódott, előbb Bassey ziccerét védte Rusák, majd Civic közeli próbálkozását hárította a hazai kapus, de ezt követően a Gyirmót percei következtek.

Az 57. percben Medgyes a balról laposan középre tette a labdát, ahol háttal a kapunak Varga Barnabás vette azt át, majd kapura fordult és 8 méterről a hálóba lőtt – Bogdán lábbal még hozzáért, de csak beljebb segíteni tudta – 1-1.

Négy minutummal később újabb gólt szerzett a Gyirmót, Zeke balról érkező lapos passzát lőtte Hajdú a bal alsóba, ám előbbi játékos lesen volt, így érvénytelenítették a találatot.

A 62. percben Csercseszov lecserélte Marko Marint, ezzel párhuzamosan pedig a Ferencváros is bejelentette, amit korábban már a nemzetközi sajtó is megírt, illetve maga a játékos is elismert egy nyilatkozatában: a Gyirmót FC Győr elleni mérkőzés volt a vb-bronzérmes Marko Marin pályafutásának utolsó meccse. A visszavonuló 33 éves középpályás 2021 októberében debütált a Ferencvárosban, amelynek színeiben 20 mérkőzésen lépett pályára és két gólt szerzett.

A 65. percben is nagy helyzet alakult ki a Fradi kapuja előtt, ekkor jobbról jött a lapos gyirmóti beadás, majd Herjeczki kétszer is lőhetett közelről, előbb Mmaee blokkolt, majd Bogdán védett.

A 67. percben újra a zöld-fehérek alakítottak ki helyzetet, amikor Bassey kiugratása után Zubkov lőtt 7 méterről a rövid sarok mellé. Hét perccel később debütált a Ferencvárosban a 17 éves ifj. Lisztes Krisztián, aki a klub korábbi kétszeres bajnokának és BL-hősének, Lisztes Krisztiánnak a fia.

A 78. percben újra előnyhöz jutott a Fradi: Marquinhos ugratta ki remekül a védő mögé bemozgó Civicet, aki az ötös sarkáról átpörgette Rusák felett a labdát.

A hajrában Marquinhos lövése és Sigér sarkazása után közel volt a harmadik vendég találat, sőt az utolsó másodpercekben Simon fejesénél Dvali a gólvonalon állva mentett, de végül maradt a 2-1-es Fradi-győzelem.

NB I, 33. forduló

Gyirmót FC Győr–Ferencvárosi TC 1-2 (Varga B. 57., ill. Bassey 45+1, Civic 78.)

Gyirmót: Rusák – Szegi, Széles, Csörgő, Zeke – Vass (Radics, 46.), Nagy P. (Kovács D., 84.), Ventúra (Hajdú, 46.) – Hasani (Herjeczki, 46.), Varga B., Medgyes (Simon, 78.).

FTC: Bogdán – Wingo, S. Mmaee, Dvali, Civic – Besic, Loncar (Zachariassen, 84.) – Zubkov (Marquinhos, 74.), Gavric (Redzic, 62.), Marin (Sigér, 62.) – Bassey (Lisztes, 74.).