Furcsa NB I-es rajt: Költözik a csapatok egyharmada

A Vidi, az MTK, a Haladás és az Újpest sem saját stadionjában fogadja első ellenfeleit.
Dudás Gábor 2016. július 14., csütörtök 13:27
A Vidi, az MTK, a Haladás és az Újpest sem saját stadionjában fogadja első ellenfeleit.
Szerző: Dudás Gábor 2016. július 14., csütörtök 13:27

Ahogy arról a csakfoci.hu már beszámolt, jelentős "költözési láz" jellemzi majd az NB I hétvégén kezdődő szezonját, hét olyan csapat is lesz a szezonban, amely hosszabb-rövidebb ideig albérletben játssza majd hazai mérkőzéseit.

Az MLSZ is bejelentette, hogy már az első fordulókat érinti a jelenség: négy csapat fogadja albérletben aktuális ellenfelét, a Videoton FC a felcsúti Pancho Arénában, az MTK Budapest Dunaújvárosban, a Haladás Sopronban, az Újpest FC pedig a Vasas Fáy utcai pályáján, az Illovszky Rudolf Stadionban játssza hazai mérkőzéseit.

A DVTK az első fordulókban még Diósgyőrben szerepel majd, de mihelyst elkezdődik a jelenlegi létesítmény bontása, a csapat átköltözik a megyei rivális stadionjába, Mezőkövesdre. A Vasas sem végig a Fáy utcában rendezi meg hazai összecsapásait az idény során, a Szusza Ferenc Stadion felújítását követően megkezdődik az Illovszky-stadion rekonstrukciója, ennek megkezdésekor átmenetileg az angyalföldiek is elköltöznek otthonról.

A paksi stadion átépítése nem érinti a csapat szereplését, a Tolna megyei alakulat a hamarosan kezdődő munkálatok alatt is a Fehérvári úti létesítményben játssza hazai összecsapásait. A pálya gyepszőnyegét már kicserélték, vagyis jó minőségű, fűtött pályán kezdi meg szereplését Csertői Aurél együttese. A Budapest Honvéd pályája, a Bozsik-stadion is átépítés előtt áll, de az idénykezdetet ez a projekt nem érinti, a kispestieknek az őszi szezon során nem kell ideiglenes otthont keresniük.

Neked ajánljuk
Átigazolások
REAC
Urbán lehet az edző
Sajtóhírek szerint Urbán Flórián veheti át a harmadosztályban szereplő rákospalotaiak irányítását.
Légiósok
Dárdai Pál
A 26 éves szélső, Fabian Reese a napokban a csapat nevében látogatást tett Dárdai otthonában, a célja pedig az volt, hogy meggyőzze a magyar trénert a júniusban lejáró szerződésének meghosszabbításáról.
Magyarokat igazol?
Csepregi György
Három magyar játékos (ebből egy játszik itthon) van a belga élvonalba feljutó Beerschot magyar sportigazgatójának, Csepregi Györgynek a listáján. (Sportrádió)
Tovább az összes átigazoláshoz