Védővel erősítene a Fradi: BEK-győztes klub is a vetélytársa a kiszemeltért

Törökországban játszott utoljára a 23 éves futballista, akit az EL-főtáblás klub is csábít a zöldek mellett.
Dudás Gábor 2017. augusztus 29., kedd 17:31
Törökországban játszott utoljára a 23 éves futballista, akit az EL-főtáblás klub is csábít a zöldek mellett.
Szerző: Dudás Gábor 2017. augusztus 29., kedd 17:31
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Szerbiai lapinformációk szerint a szerb Darko Lazic a Ferencváros kiszemeltjei között szerepel. A lap úgy tudja, hogy a budapesti zöldek is szerződtetnék a 23 éves, a védelem közepén és jobb oldalán is bevethető futballistát.

Az FTC mellett azonban egy meg nem nevezett belga érdeklődő és korábbi csapata, az egykori BEK-győztes és leendő EL-főtáblás Crvena Zvezda is leigazolná a játékost. A belgrádiak ellen az szól a sportskevesti.info cikke szerint, hogy Lazic korábban kijelentette, hogy cserének nem kíván visszatérni egyébként szeretett ex-klubjához, márpedig a lap szerint most is jó esély van arra, hogy a bekk csak a kispadra férne majd oda eleinte.

A korábbi szerb utánpótlás-válogatott, 189 centiméter magas játékos a Zvezdánál nevelkedett, majd az Anzsi Mahacskalában is szerepelt többek között, legutóbb pedig a török Alanyaspor mezét viselhette, az előző idényben 11 orosz és 4 török élvonalbeli bajnokin léphetett pályára. Jelenleg nincs csapata.

Átigazolások
Vasas
Eldőlt Erős sorsa
Erős Gábor a Vasas klubhonlapjának nyilatkozott és pontot tettek a péntek este történtek végére.
Vasas
Erős Gábor lemond?
Úgy tudjuk, már élő adásban is szerette volna jelezni a távozási szándékát Erős Gábor. Cikkünkből kiderül, mi és hogyan zajlott pontosan a mérkőzés után.
Légiósok
Willi Orbán
Sajtóhírek szerint Willi Orbán szerződéshosszabbítása a levegőben lóg Lipcsében.
Tovább az összes átigazoláshoz