Az ukrán származású játékosmegfigyelő, Alex Velykykh adott bővebb interjút a gazeta.ua honlapnak, amely a Ferencváros vezetőedzőjéről, Szergej Rebrovról kérdezte őt. A scout szerint egyértelmű, hogy a Ferencváros előző évi sikerei egyértelműen az ukrán vezetőedzőnek köszönhetőek, meggyőződése, hogy a csapatvezetési stílusa, az egyértelmű személyi döntései és a modern taktikai elemekkel ötvözött játékstílusa tette a Fradit bajnokká és az Európa Liga-csoportkör részvevőjévé.

– A csoport ugyan nem volt nehéz, de nehéz arra válaszolni, hogy teljesíthettek-e volna ennél jobban. A CSZKA Moszkva nagyon erős csapat, amely a Bajnokok Ligája folyamatos résztvevője, nemrégiben kétszer legyőzte a Real Madridot, de most az EL-ben Rebrov együttese legyőzte a Viktor Goncsarenko vezetőedző által irányított oroszokat. Nehéz volt úgy, hogy a Ferencváros játékosai nem rendelkeztek kellő tapasztalattal a nemzetközi porondon – osztotta meg véleményét a lappal a játékosmegfigyelő.

Velykykh kiemelte, hogy az előző öt évben az Ukrajnával szomszédos országok bajnokságai sokat fejlődtek, elsősorban Lengyelországban és Magyarországon.

– Komoly munkát végeztek ott a helyi szövetségek és a törvényalkotók. Sajnos nálunk, Ukrajnában ennek éppen az ellenkezője megy végbe, az elmúlt öt évben a bajnokságunk folyamatosan és nagyon gyors tempóban hanyatlik. Ukrajna előnye a szomszédaival szemben, a két klub, a Dinamo Kijev és a Sahtar Doneck jelenléte Európában – folytatta, majd kitért arra is, hogy szerinte miképpen kellene cselekednie Rebrovnak, ha újabb lépcsőfokot akar ugrani karrierjében.

Ha fejlődni akar, akkor a következő szezont mindenképpen egy minőségibb csapatban kell kezdenie, ahol jobb játékosokkal dolgozhat együtt.

Feltételezve, ha továbblép például a belga bajnokságba, az azt jelentené, hogy előre akar lépni a nyugati labdarúgás rendszerében és tovább akar tanulni a szakmájában. Ha például Törökországba megy, akkor azt jelentené, hogy Rebrov készen áll, hogy stresszes körülmények között dolgozzon és eredményeket produkáljon azzal a klubbal, amelyik a Bajnokok Ligájában résztvevő. Érdekes lenne látni Rebrovot a Glasgow Rangers vagy a Celtic kispadján. Ha sikeres vagy ezekkel a klubokkal, akkor nagyobb dolgokról is álmodozhatsz… Ha egy ukrán játékos (Olekszandr Zincsenko – a szerk.) az UFA-tól a Mancheser Cityhez tudott kerülni, miért ne kerülhetne egy edző Budapesten keresztül például a Tottenhamhez?