Rebrov: "Nálunk nincsenek sztárok, keményen kell dolgozni" – így várja a tavaszi folytatást

A Ferencváros vezetőedzője nyilatkozott a kéthetes spanyolországi edzőtáborról, az új igazolásokról és az előttük álló feladatokról.
Csakfoci Admin 2020. január 21., kedd 9:42
A Ferencváros vezetőedzője nyilatkozott a kéthetes spanyolországi edzőtáborról, az új igazolásokról és az előttük álló feladatokról.
Szerző: Csakfoci Admin 2020. január 21., kedd 9:42

A Ferencváros számára véget ért a kéthetes spanyolországi edzőtáborozás. A zöld-fehérek kedd kora este indulnak haza Budapestre, szombaton pedig a Paks ellen játszanak bajnokit a Groupama Arénában.

- Persze, jobb lett volna, ha le tudtuk volna játszani ezeket a találkozókat is. De a labdarúgók így is megkapták a megfelelő terhelést, mert egymás elleni mérkőzésekkel helyettesítettük az elmaradt összecsapásokat. Összességében nézve, minden munkát elvégeztünk, amit elterveztünk, az időjárás a hétfői napig szintén jó volt, az edzőpályák a szállásunkon, a közelben voltak, ezért elégedett lehetek - kezdte Szergej Rebrov a klubhonlapnak, majd hozzátette, nem volt könnyű felkészülni a korai bajnoki kezdésre, amit végül elfogadtak és ennek megfelelően dolgoztak a benidormi edzőtáborban.

Az ukrán szakember a négy téli igazolásról is elmondta a véleményét.

- Mindannyian próbálják folyamatosan megérteni és elsajátítani a játékunkat.

Mindig mondom, hogy nálunk nincsenek sztárok a csapatban. Keményen kell dolgozni, de minden labdarúgóm érti a játékfilozófiánkat.

Akik idejöttek, mindannyian fejleszteni akarják magukat. Sok új információt adunk nekik, ezért időre van szükségük. Persze minden nap fejlődniük kell, de biztos vagyok benne, hogy segíteni fognak nekünk a szezon második felében - jelentette ki, majd elmondta, miért van kiemelt fontossága a középpályának.

- Valóban nagyobb konkurenciaharcot szerettünk volna erre a posztra. Én sosem mondom, hogy azok a játékosok, akiket igazolunk, biztosan a kezdőcsapatba kerülnek. Úgy érzem, most erős a középpályás vonalunk, de a szezon első felében nem volt elég nagy itt a konkurencia. Az újakkal viszont fejlesztettünk ezen a csapatrészen.

Végül az őszi EL-csoportkörös szereplésről, és a bajnokságról is szót ejtett.

- Nagyon örülök, hogy bejutottunk a csoportkörbe, és annak is, hogy mindenki arra vágyik, hogy visszakerüljünk oda. Most mindenesetre a bajnokságra kell koncentrálnunk, és persze felhasználnunk azokat a tapasztalatokat, amiket az EL-ben szereztünk. A futballban minden lehetséges. Ezt mondtam azelőtt is, hogy elkezdtük volna a selejtezősorozatot. A saját csapatunkkal kell foglalkozni és hinni magunkban.

Négy selejtezőn keresztüljutni nagyon nehéz út, de nekünk sikerült. Remélem, újra megcsináljuk majd, de először jöjjön a bajnokság

Sajnos kiestünk a Magyar Kupából és az Európa Liga csoportköréből sem jutottunk tovább, ezért csak az NB I-re kell koncentrálnunk. De biztos vagyok benne, hogy a játékosok tudják, mennyire fontos a bajnoki szereplés - tette hozzá.

TOVÁBB: A teljes interjú itt olvasható el!

Olvastad már?
Fradi: Végleg távozhat az elfelejtett légiós – ennél a klubnál folytathatja
Kolumbiai sajtóhírek szerint a Ferencváros argentin támadó középpályása, Matías Rodríguez a kolumbiai élvonalbeli Cúcuta Deportivo FC-ben folytatja pályafutását.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz