A Ferencváros vezetőedzője, Szergej Rebrov a fradi.hu-nak adott interjújában beszélt a legemlékezetesebb idei mérkőzéséről, a családi karácsonyáról és üzent a szurkolóknak is.

– Való igaz, a játékosok és a szurkolók is biztosan szívesen emlékeznek vissza majd azokra a sikerekre, amelyeket 2020-ban értünk el – kezdte Rebrov, majd a koronavírus-járvány miatti nehézségekre is kitért. –Nem volt könnyű, főleg a szurkolók nélkül játszani, hiszen értük dolgozunk, sajnálom, hogy a mérkőzések többségén nem lehettek jelen. Szerintem az a fajta érzelmi töltet, amit a drukkerek jelenléte ad, hiányzott a labdarúgóknak is, de éreztük, hogy a Fradi-szurkolók otthonról is támogatták a csapatot. Mindannyian azt reméljük, hogy jövőre visszatérhetnek majd a stadionba.

Az ukrán vezetőedző nagy sikereket élt át idén a Fradival, legemlékezetesebb mérkőzéseként mégis egy 0-0-s döntetlent nevezett meg.

– Határozottan a Molde elleni hazai meccs a BL-selejtező rájátszásában – válaszolta Rebrov arra, melyik a legemlékezetesebb 2020-as találkozó. – Noha kemény mérkőzéseket játszottunk korábban a Celtic és a Dinamo Zagreb ellen is a Bajnokok Ligája selejtezőjében, mindig az utolsó lépést megtenni a legnehezebb, ezúttal sem volt másként. Habár gól nélküli döntetlent értünk el, annak az eredménynek köszönhetően kvalifikáltuk magunkat a Bajnokok Ligája főtáblájára, ez pedig a klubnak és Magyarországnak is óriási eredmény volt. A Juventus, a Barcelona és a Dinamo Kijev elleni mérkőzések nagy élményt jelentettek a játékosoknak, ugyanakkor

mindenki megtapasztalhatta, hogy ezen a szinten nem szabad gyermeteg hibákat elkövetni. Csapatként nagyon sokat fejlődtünk.

Ha összehasonlítjuk például a Dinamo Kijev elleni első, budapesti mérkőzést a csoportkör utolsó, kijevi meccsével, láthatjuk, hogy a végén sokkal jobban játszottunk már.

Rebrov kiemelte, abszolút otthonra lelt Budapesten, örül, hogy érezheti a szurkolók támogatását. A karácsonnyal kapcsolatban elmondta, Ukrajnában inkább az újév napját szokás ünnepelni, ennek ellenére a karácsony ugyanúgy fontos a családok számára, így számukra is.

– Az ukrán gyerekek körében népszerűbb és fontosabb az újév napja, éppen ezért mi sem szoktunk nagy ajándékokat készíteni karácsonyra – válaszolta Rebrov arra a kérdésre, mi a legemlékezetesebb ajándék, amit gyermekként kapott karácsonyra. – Mint mindenki, az idén mi is otthon töltjük az ünnepeket, együtt lesz a család. Ez egyébként nem nagy változás a korábbiakhoz képest, a karácsony számunkra is a családé. Mindig csinálok valamit, de mivel mindenkinek szüksége van egy kis pihenésre, valószínűleg arra is szakítok időt majd a családom társaságában.

Huszonhét mérkőzést játszottunk a mögöttünk hagyott félévben, az nagyon-nagyon sok.

Az ünnep alkalmából Rebrov az interjú végén üzent is a Fradi-szurkolóknak.

– Ahogy mondtam, szeretném, ha visszatérhetnének a stadionba, hiszen a jelenlétük nagyon sokat jelent a labdarúgóknak. Ez az év nagyon nehéz és furcsa volt a szurkolók nélkül, de biztos vagyok benne, hogy ennek ellenére is emlékezetes marad. Jó egészséget kívánok nekik és azt, hogy jövőre újra együtt lehessünk!