Premier League: Az újonchoz került a korábbi Fradi-kedvenc – hivatalos

Heteken keresztül arról lehetett hallani, hogy a bosnyák középpályás Törökországban folytatja pályafutását, ám az angliai átigazolási ablak utolsó napján eldőlt, hogy a Premier League-ben marad.
Nyikes Zoltán 2019. augusztus 9., péntek 13:29
Heteken keresztül arról lehetett hallani, hogy a bosnyák középpályás Törökországban folytatja pályafutását, ám az angliai átigazolási ablak utolsó napján eldőlt, hogy a Premier League-ben marad.
Szerző: Nyikes Zoltán 2019. augusztus 9., péntek 13:29

Már az előző szezon végén folyamatosan lehetett olvasni a külföldi sajtóban, hogy öt év után elhagyhatja Angliát a korábban a Ferencvárosnál is megforduló Muhamed Besic, aki 2014-ben igazolt a zöld-fehérektől a Premier Leauge-ben szereplő Evertonhoz.

Nemzetközi sajtóhírek arról számoltak be, hogy a bosnyák játékost két törökországi topcsapat, a Besiktas és a Fenerbahce is szívesen látná a soraiban, csütörtök délután azonban eldőlt, hogy Besic mégis marad a PL-ben.

Az angliai átigazolási időszak utolsó napján ugyanis a Sheffield United hivatalosan is bejelentette, hogy egy évre kölcsönvette a liverpooliaktól a Fradinál 2012 és 2014 között szereplő játékost.

A bosnyák játékos az első szezonjában kapta a legtöbb lehetőséget a liverpooli csapatban, 23 élvonalbeli mérkőzésen is szóhoz jutott, ám ezt követően egyre kevesebb játékperc fűződött a nevéhez, valamint sérülések is hátráltatták, így a 2017/2018-as szezonban fél évre, majd az előző idényben egy évre kölcsönadták a másodosztályú Middlesbrough-nak, ahol alapember volt.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Soroksár
Szerződéshosszabbítás
Kékesi Alexander meghosszabbította nyáron lejáró szerződését, így újabb 2 évre kötelezte el magát Soroksárra.
Tovább az összes átigazoláshoz