I. félidő:

Az első percektől fogva mezőnyfölényben futballozott a listavezető FTC a sereghajtó Mezőkövesd ellen. Gyorsan jött az első sárga, a 3. percben Meskhi kapott figyelmeztetést, de az első komolyabb helyzet is a vendégeké volt, a 15. percben Sigér bakija után Berecz lőhetett, de Dibusz védeni tudott.

Az ellentámadásból aztán a Fradi szerezte meg a vezetést: a gyors Fradi-kontra végén Uzuni passzolt be balról, Boli elengedte a labdát, a kapura forduló Tokmac pedig Eperjesi lábai között lőtt a jobb alsóba (1-0).

Alig négy perccel később már kettővel ment a házigazda: Sigér indítását Jagodics elnézte, Boli került így ziccerbe, de előzékenyen Uzuni elé passzolt, ő aztán szintén önzetlen volt, visszapasszolt az elefántcsontparti csatárnak, aki a szinte üres kapuba lőtt (2-0).

Log into Facebook | Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

Három ferencvárosi lehetőség után jött az újabb pofon a kövesdieknek, méghozzá egy piros lap formájában. A 44. percben Meskhi teljesen feleslegesen csúszott oda Haratinnak, ezért megkapta a második sárgáját. És ezzel még nem volt vége a félidei történéseknek, hiszen a 46. percben jött a harmadik FTC-gól is. Uzuni kapott szép kiugratást az egyik mezőkövesdi védőtől, és Nesterovot lehagyva a bal alsóba gurított – ez volt az albán válogatott légiós első gólja az NB I-ben. 3-0-val fordultak a csapatok.

Log into Facebook | Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

II. félidő:

Az ember-, illetve háromgólos hátrányban is futballozó Mezőkövesd csak kapusának, Szappanos Péternek köszönhette, hogy nem lett kiütés a vége. A hálóőr Haratin – nem túl jó – 11-esét, majd Zubkov közeli fejesét és Boli lövését is bravúrral védte percek leforgása alatt.

Szinte 2-3 percenként jöttek a hazai lehetőségek, Rebrov pedig cserékkel is próbálta frissíteni közben a csapatát. A zöld-fehérek szinte a kapujuk elé szegezték a tíz emberrel küzdő vendégeket, akiknek nem igazán maradt már energiájuk az ellentámadásokra.

Maradt még egy Tokmac-helyzet, egy Heister-bomba és egy Baturina-lövés is a hajrára, de megint mindháromszor Szappanos védett, és az eredmény már nem is változott. A 3-0-s sikerrel a Ferencváros – kettővel kevesebb lejátszott meccsel is – hárompontos előnnyel mehet a válogatott szünetre, a Mezőkövesd viszont az utolsó helyről várja a folytatást.

OTP Bank Liga, 10. forduló:

Ferencváros – Mezőkövesd 3-0 (Tokmac 16., Boli 20., Uzuni 46.)

Piros lap: Meskhi (Mezőkövesd, 44.)

A meccs krónikája percről percre itt!

FTC: Dibusz – Lovrencsics, Blazic, Dvali, Heister – Sigér (Somália, 60.), Haratin (Vécsei, 60.) – Zubkov (Isael, 74.), Tokmac, Uzuni (Mak, 60.) – Boli (Baturina, 74.)

Mezőkövesd: Szappanos – Farkas D. (Vadnai, 78.), Nesterov, Jagodics, Eperjesi – Vutov (Vajda, 46.), Meskhi, Berecz, Karnickij, Cseri (Jurina, 46.) – Besirovic (Serderov, 75.)

Korábban:

ZTE – Kisvárda 1-2