Most szinte minden a Vidi mellett szól a Fradi ellen

Mint ismert, szombaton a bajnoki cím szempontjából is sorsdöntő mérkőzésre kerül sor a Groupama Arénában. Megvizsgáltuk a két csapat eddigi szereplését.
Privacsek András 2017. február 23., csütörtök 11:36
Mint ismert, szombaton a bajnoki cím szempontjából is sorsdöntő mérkőzésre kerül sor a Groupama Arénában. Megvizsgáltuk a két csapat eddigi szereplését.
Szerző: Privacsek András 2017. február 23., csütörtök 11:36

A két csapat anyagi lehetőségeit és játékoskeretének erejét tekintve még úgy is az aranyérem talán két legnagyobb várományosa, hogy a címvédő FTC jelenleg hat pontra áll az első helytől, és hogy a Honvéd és a Vasas személyében két nagyon komoly riválisuk is van.

Éppen az említett hatpontos hátrány miatt lesz nagyon fontos a zöldek számára, hogy behúzzák a három pontot a rangadón, ám a fehérváriak formáját látva, valamint azt, ahogyan a Vidi egyelőre szinte minden fontos mutatóban a Fradi előtt áll, nem feltétlenül teszi esélyessé a Doll-csapatot a sikerre. A két csapat közötti különbségeket mutatjuk be az alábbiakban.

 

PONTOK, GÓLOK:

Már maga a tabella is árulkodó: a Vidi több pontot (37-31) szerzett eddig, több gólt szerzett (44-34) és kevesebbet is kapott (20-27). A vereségek számában egálra állnak a felek (5-5). A Fradi hazai mérlege: 5-3-2, a Vidi idegenbeli mutatója: 4-3-3.

A fehérváriak négy kapott gól nélküli meccset is játszottak már a bajnoki idényben, a Fradinál ugyanez csak egyszer fordult elő. A rúgott gólok nélküli meccsek tekintetében is a Vidi áll jobban, velük csak kétszer fordut elő, hogy nem találtak a kapuba, a Ferencvárossal négyszer, igaz, olyan hazai meccse még nem volt a Fradinak, amikor ne szerzett volna gólt.

A Vidi 2,2 gólt szerzett meccsenként, az FTC 1,7-et, a kapott gólok tekintetében az állás: 1-1,35.

 

KÜLÖNPÁRBAJ

A góllövőlistát is egy fehérvári támadó, a szerb Marko Scepovic vezeti, aki az Újpest elleni, múlt heti duplájával állt az élre, immáron 9 találat szerepel a neve mellett. Nincs nagy lemaradásban azonban az FTC házi gólkirálya, az osztrák Marco Djuricin, aki 8-szor volt eddig eredményes, és aki a Fradi reményei szerint szombaton már ott lehet majd a pályán.

A Vidi sikere fizet többet a csúcsrangadón, 7-szeres pénzt ér a forduló meglepetése - kattints!

 

 

A VIDI A SZÜNET UTÁN A LEGJOBB, A FRADI A VÉGÉN

Ha azt nézzük meg, mikor szerzi a két csapat a góljait, láthatjuk, hogy mindkét gárda képes a remek hajrára, góljaik 47 (FTC), illetve 36,4 százalékát (Videoton) az utolsó félórában szerezték. A Ferencváros a 60. és a 75., a Vidi viszont a szünet utáni időszakban a legeredményesebb. Mindkét csapat a második féidőben szerzi összességében is a több gólt (FTC: 56%, Vidi: 59,1%), azaz a második 45 percre várhatóak talán az izgalmak a szombati rangadón is.

 

Az FTC az eső félidők alapján egyébként listavezető az NB I-ben, senki nem szerzett több pontot 45 perc alapján a Fradinál, érdekesség, hogy itt a fehérváriak a harmadik helyet foglalják el, az Újpest is előttük áll e tekintetben.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz