Némiképp szokatlan módon csütörtökön, 18 órától kerül sor az OTP Bank Liga 6. fordulójának nyitómeccsére, a Ferencváros-Haladás találkozóra.

A mérkőzés előtt a két vezetőedző beszélt a várakozásairól.

Thomas Doll (FTC):Először is rendeznünk kell magunkat fejben, úgy kell kifutnunk a pályára a Haladás ellen, hogy nem gondolunk az előző mérkőzésekre.

Több találkozó is volt, amit több koncentrációval, jobb odafigyeléssel megnyerhettünk volna. Most ezeket a tapasztalatokat kell levonni, ezt a hasznunkká kell tenni, és ennek szellemében pályára lépni a Haladás ellen. Minden játékostól a maximumot várom, remélem, meg lesz az eredménye az eddigi munkának.

Fontos, hogy mindenki koncentrált legyen, el kell kerülnünk az egyéni hibákat, és azt a játékot és lendületet kell nyújtanunk, mint például a Mezőkövesd ellen is tettük. Úgy gondolom, ha ezekre mind odafigyelünk, megszerezhetjük a győzelmet (fradi.hu)

Mészöly Géza (Haladás):Kétarcú csapat az FTC, mert ne feledjük: a négy döntetlen mellett a Mezőkövesdet simán, 5-0-ra verte. Noha múlt szombaton a Paks ellen nem tudott nyerni, a játék képe alapján simán győzhetett volna. Az utolsó három ferencvárosi meccsünk elején mindig gólt, gólokat kaptunk, nagyon oda kell figyelnünk, hogy ezúttal ne essünk ebbe a hibába. Ez nem azt jelenti, hogy beássunk magunkat a kapunk elé, csak védekezéssel nem lehetünk eredményesek. Biztos vagyok bent, hogy a Fradi a meccs elején nagy nyomás alá helyez bennünk, ezt az időszakot át kell vészelnünk. Moutarira, Varga Rolandra és Bödére nagyon oda kell figyelnünk. Számunkra nagyon fontos volt a Balmazújváros elleni győzelem, jót tett az öltözői hangulatnak és az edzésmunkán is érződött a siker. A három pont még jobban összerántotta a társaságot, a Fradi ellen is sikeresek akarunk lenni. Stef Wils a szombati bajnokin bokaszalag-húzódást szenvedett, a Fradi ellen biztosan nem játszhat. Pinte Patrik pedig térdszalag-húzódás miatt nem léphet pályára. (haladas.hu)

 

OTP Bank Liga, 6. forduló:

18:00: Ferencváros – Haladás – ÉLŐBEN a csakfoci.hu-n!