Lovrencsics: "A saját táborunk előtt kizárólag a győzelemre törhetünk" – ez hangzott el a szünetben a Fradi-öltözőben

A Ferencváros csapatkapitánya örül a jó eredménynek, de tudja, hogy nincs lefutva a párharc. A jobbhátvéd biztos benne, hogy agresszívabb Dinamo fog pályára lépni a visszavágón.
Nyikes Zoltán 2019. augusztus 7., szerda 9:58
A Ferencváros csapatkapitánya örül a jó eredménynek, de tudja, hogy nincs lefutva a párharc. A jobbhátvéd biztos benne, hogy agresszívabb Dinamo fog pályára lépni a visszavágón.
Szerző: Nyikes Zoltán 2019. augusztus 7., szerda 9:58

A Dinamo Zagreb elleni 1-1-es Bajnokok Ligája-selejtezőt követően Lovrencsics Gergő csapatkapitány értékelte a harmadik selejtezőkör odavágóját a Fradi hivatalos oldalának. A zöld-fehérek jobbhátvédje elmondta, biztosak voltak benne, hogy hazai pályán ilyen erősen kezd a Dinamo, és hiába készültek arra, hogy Petkovicra ívelik majd fel a labdákat és ezt követően a lepattanókat akarják megszerezni a horvátok, végül ebből kapták a gólt.

– Bár megnyertük a párharcot, de a lepattanónál nem voltunk jó helyen, és kihasználták az erősségüket. Ez is mutatja, hogy jó játékosiak vannak, nem véletlenül vannak minden évben a csoportkörben – emlékezett vissza a magyar válogatott játékos a bekapott gólra, majd az ezt követő periódusról is beszélt. –

Az meglepett, hogy visszaálltak, és hagytak játékba lendülni minket.

Ennek is volt köszönhető, hogy a második félidőben sikerült egyenlíteni. Ezt követően ugyan megint megpróbáltak feljebb kapcsolni, de szerencsére ki tudtuk védekezni a támadásaikat. A szünetben tudtuk, hogy az első félidő utolsó 30 percére lehet építeni. Azt a játékot próbáltuk folytatni, mentünk előre, ennek lett eredménye a gól. Utána a horvátok egyből szinte hármat cseréltek, friss játékosok érkeztek. Akkor inkább a védekezésünkön volt a hangsúly, de azért volt gólszerzési lehetőségünk is. A lényeg, hogy sikerült gólt szerezni, ez volt az alap.

Lovrencsics Sigér egyenlítő góljával kapcsolatban hozzátette, amikor a partjelző emelte a zászlóját, azt hitte, hogy les volt, utána nézett a játékvezetőre, aki mutatta, hogy gól, és ekkor futott át az agyán, hogy gólt szereztek.

– A Dinamo támadói dinamikusak, gyorsak, jól cseleznek, végig toppon kell lenni fizikálisan és fejben is – folytatta Lovrencsics már a visszavágóval kapcsolatban. – Az ilyen meccsekből csak tanulni, fejlődni lehet.

Örülök, hogy jó eredményt értünk el, de nincs lefutva a párharc.

A Dinamo is tud jobb leni, és nekünk is a maximumot kel nyújtani a szurkolóink előtt a visszavágón. Biztos, hogy agresszívabb lesz a Dinamo, inkább azt az arcát mutatja majd, amelyik a végén nyomást tett ránk. De mindenre fel kell készülni. Az első meccs sok tanulsággal járt, sok plusz információt adott a mesternek is, hogy fel tudjunk készülni a visszavágóra. Nem szabad azt hinni, hogy nincs esélyünk, hiszen a Ludogorec, és most a Dinamo ellen is bebizonyítottuk, hogy jobb csapatok ellen is tudunk jól játszani, eredményesek lenni. A saját táborunk előtt kizárólag a győzelemre törhetünk.

Átigazolások
Debrecen
Angolok jönnek, spanyolok mennek
Új tulajdonos érkezhet a DVSC-hez: információink szerint egy angol befektetői csoport veheti át a debreceni futball irányítását. A megállapodás napokon belül megszülethet.
Újpest
Román csapat szemelte ki a védőt
Román sajtóhírek szerint az FCSB szemet vetett André Duartéra, akivel kapcsolatban korábban már visszautasított az Újpest egy rekordközeli ajánlatot és szerződést is hosszabbított vele.
Légiósok
Szalai Attila
A Hoffenheimtől a török Kasimpasában kölcsönben szereplő Szalai Attila menedzsere a Blikknek elmondta, a magyar válogatott hátvéd már a télen, de legkésőbb a nyáron végleg távozik a német csapattól.
Tovább az összes átigazoláshoz