TABELLA: AZ NB I ÁLLÁSA ITT!

I. félidő

Debreceni lehetőséggel kezdődött a szombati nap utolsó NB I-es mérkőzése: Csősz ugratta ki Varga Kevint, aki helyzetben rosszul találta el a labdát. A 21. percben aztán megszerezte a vezetést a vendégcsapat: Bódi tekert középre balról, Takács pedig Leandrót megelőzve közelről lőtt Dibusz kapujába (0-1). Aztán Heister került főszerepbe: Előbb nagy lövését ütötte ki Nagy Sándor, majd 7 percen belül kapott két sárga lapot, így megfogyatkozott a Fradi. Lanzafame szabadrúgását és fejesét is bravúrral védte Nagy Sándor, majd Leandro kevéssel mellé szálló, szöglet utáni fejese zárta az első játékrészt.

II. félidő

A fordulás után az emberhátrány ellenére nagy erőket mozgósított a hazai gárda: Varga Roland végzett el balról szabadrúgást, Lanzafame pedig fejjel a kapuba csúsztatott (1-1). Az egyenlítő gól után a Fradi távoli lövésekkel operált, többek között Sigér és Spirovski is, de rendre célt tévesztettek. A 74. percben szinte a semmiből megszerezte a vezetést a Loki: Varga Kevin passzolt Könyvesnek, aki a kapufa tövére pörgette a labdát, majd a kipattanót Szécsi vágja a bal felső sarokba (1-2). Nyolc perccel később kiegyenlített a Fradi: Bőle baloldali szöglete után Haris adta meg magát, majd Lanzafame zavartalanul kezelte a labdát, és a jobb alsóba lőtt (2-2), ami a 40. NB I-es gólja volt az olasz támadónak. A hátralévő percekben jórészt a sárga lapok villantak a helyzetek helyett, így maradt 2-2-es döntetlen.

Fradi–Debrecen 2–2 (Lanzafame 47., 80., ill. Takács T. 20., Szécsi 71.)

Fradi: Dibusz – Lovrencsics G., Blazic, Leandro, Heister – Sigér, Spirovski (Böde, 80.) – Varga R. (Csernik, 80.), Bőle, Petrjak – Lanzafame (Finnbogason, 88.)

Debrecen: Nagy S. – Kusnyír, Pávkovics, Kinyik, Barna – Haris, Csősz – Varga K. (Szatmári, 85.), Szécsi, Bódi (Bereczki, 61.) – Takács T. (Könyves, 65.)