Kiderült: Ezért hagyta ott a Fradit az alapembere

Emir Dilaver mindent elért Magyarországon, amit lehetett.
Dudás Gábor 2017. június 8., csütörtök 13:59
Emir Dilaver mindent elért Magyarországon, amit lehetett.
Szerző: Dudás Gábor 2017. június 8., csütörtök 13:59

Ahogy arról már beszámoltunk, a lengyel Lech Poznanhoz igazolt nemrég a Ferencváros lejáró szerződésű légiósa, Emir Dilaver.

Az Ekstraklasa egyik élcsapatához négy évre aláíró, 26 éves futballista 86 NB I-es találkozó, egy bajnoki cím és három kupagyőzelem után döntött a klubváltás mellett. Új csapata hivatalos honlapján nyilatkozott csütörtökön a váltás okairól.

- A Ferencvárosnál játszottam és úgy éreztem, új kihívásokra van szükségem. Magyarországon megnyertem a bajnokságot és a kupát is. A fejlődésemhez szükség volt arra, hogy egy új ligába kerüljek, és szerintem a lengyel bajnokság ehhez éppen megfelelő, passzol a játékstílusomhoz, és szerintem remek emberekkel is találkozhatom majd itt.

 

Dilavernek két korábbi csapattársa, az egykor Poznanban is futballozó Lovrencsics Gergő, illetve a Ferencvárostól ugyancsak Lengyelországba (a Lechia Gdansk együtteséhez) igazolt Michal Nalepa is segített a klubválasztásban.

- Michal is visszatért a hazájába, úgyhogy talán megint találkozunk majd a pályán, csak már ellenfélként. Gergő elmondta, hogy Poznan egy nagyszerű város és hogy a klub nagyon jól szervezett. Nagyon kedvelem egyébként őt, remek srác. Nagyon jó emlékei vannak a Lechnél eltöltött időszakáról. De bárkivel is beszéltem a csapatról, mindenkinek nagyon jó véleménye volt, már alig várom, hogy itt futballozhassak.

Az osztrák-bosnyák futballista kitért arra is, hogy épp Lovrencsics miatt is kellett némiképp szokatlan pozíciókban futballoznia utolsó NB I-es idényében.

- Képes vagyok több pozícióban is játszani, az előző idényben voltam védekező középpályás, középső védő és még balhátvéd is. Eközben Gergő játszott a jobbszélen. Néha nem volt könnyű egy-egy poszton futballozni, de érdekes tapasztalatszerzés volt, az biztos. Mindig és bárhol a csapat segytségére kelle lennie egy játékosnak, néha nincs választásod, ott kell játszanod, ahol mondják.

 

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz